Ön itt áll:

Hibás teljesítés esete

Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés

Ügyfelünk az év elején szerette volna régi, elavult fürdőszobáját felújítani. A munkával egy „szakembert” bízott meg, aki hangzatos ígéretekkel és mindent elsöprő önbizalommal igyekezett meggyőzni Ügyfelünket, hogy ő az ideális szakember a tárgyi munka elvégzéséhez. Ügyfelünk jóhiszemű módon segítette a szakember munkáját, és beszerezte a felújításhoz szükséges, előre megbeszélt építőanyagokat.

A szakember arról panaszkodott, hogy a rengeteg folyamatban lévő munkája miatt nem tudja időben megkezdeni a felújítást. Ügyfelünk még örült is neki, hogy egy ilyen elfoglalt, és jó kivitelezőt talált.

Két hét csúszással a szakember megkezdte a munkálatokat. Már az első napokban észlelte Ügyfelünk, hogy a kivitelezés minősége hagy kivetni valót maga után. Arra gondolt, hogy ő laikusként biztosan nem tudja pontosan megítélni egy építőipari munka minőségét. A munkálatok során végig bízott a szerencsés végkimenetelben. Újabb két hét után a kivitelező jelezte felé, hogy elkészült a munkálatokkal és követelte a munkadíját. Ügyfelünk jóhiszemű módon átvette tőle a munkát és kifizette a díját. A vállalkozó távozása előtt, de a pénz kifizetése után vette észre, hogy a felújított fürdőszobája nem úgy néz ki, mint az ő eltervezte.

A vállalkozó által felrakott burkolatok ferdék voltak, az épített zuhanyzóban nem folyt le rendesen a víz, illetve a fürdőszobai kisablak a nem megfelelő gipszkartonozás miatt használhatatlanná vált. Ügyfelünk azonnal jelezte a kivitelező felé a problémát. A kivitelező a burkolólap gyártójára, illetve forgalmazójára mutogatott, mert szerinte a nem megfelelő minőségű burkolólapok okozták a hibákat.

Ügyfelünk ekkor kérte Társaságunk segítségét. Első körben tájékoztattuk, hogy a kialakult helyzetet a jog, hibás teljesítésként ismeri. Tájékoztattuk a jogi lehetőségeiről, majd megkezdtük a képviseletét. Felvettük a kapcsolatot felszólító levélben a burkolatot forgalmazó céggel, aki továbbította panaszunkat a gyártó cég felé. A gyártó saját szakembert küldött ki a helyszínre, aki megállapította, hogy a burkolólapok megfelelnek az iparági standard előírásoknak. Ezt követően felszólító levelet küldtünk a vállalkozónak, hogy teljesítse a hibás teljesítésből eredő kötelezettségeit.

A teljes felújítási munkálatok 400 ezer forintba kerültek Ügyfelünknek. A hiba kijavítását a vállalkozó nem vállalta, de az ügy békés rendezése végett felajánlotta, hogy 90 ezer forintot visszafizet a megbízási díjból árleszállítás címén. A kivitelező időközben jogi képviselőt bízott meg, hogy lássa el védelmét. Javasoltuk ügyfelünknek, hogy tartsa igényét, ami szerint a teljes felújítási költség 2/3-ad részét követelte. Ezt követően több fordulóban kerestük fel felszólító levélben a vállalkozó jogi képviselőjét. Jogi érvelésünk hatására sikerült megértetni az ellenérdekű féllel, hogy egy esetleges polgári peres eljárás esetén, számára kedvezőtlen ítélet születése valószínűsíthető. Tájékoztattuk az ellenérdekű felet, hogy egy marasztaló ítélet esetén nem csak ügyfelünk igényét, hanem az ügyben keletkezett egyéb költségeket is meg kell majd térítenie. Az ellenérdekű fél hallgatott a jó szóra, és kifizette Ügyfelünk eredeti igényét.

Kapcsolódó esettanulmányok

Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés
Internetes vásárlás

Ügyfelünk egy internetes webáruházban vásárolt nagy értékű ipari fűnyírót. A fűnyírót személyesen vette át az internetes webáruház telephelyén. Az értékesítő vállalkozás szakmunkatársai végezték az...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Napelem csere

Ügyfelünk nyaralásából hazatérve szembesült vele, hogy ingatlanjának tetején elhelyezett napelemek közül kettőnek az üvegezése megrepedt.

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés
Közlekedés
Motorhiba az újonnan vásárolt autóban

Ügyfelünk használtautó kereskedésben vásárolt egy gépjárművet. Az adásvételi szerződés megkötését megelőzően az autót megtekintette, kipróbálta, kifogástalannak vélte. Majd 3 hét elteltével az autó...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés
Internetes vásárlás

Ügyfelünk egy internetes webáruházban vásárolt nagy értékű ipari fűnyírót. A fűnyírót személyesen vette át az internetes webáruház telephelyén. Az értékesítő vállalkozás szakmunkatársai végezték az...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Napelem csere

Ügyfelünk nyaralásából hazatérve szembesült vele, hogy ingatlanjának tetején elhelyezett napelemek közül kettőnek az üvegezése megrepedt.

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés
Közlekedés
Motorhiba az újonnan vásárolt autóban

Ügyfelünk használtautó kereskedésben vásárolt egy gépjárművet. Az adásvételi szerződés megkötését megelőzően az autót megtekintette, kipróbálta, kifogástalannak vélte. Majd 3 hét elteltével az autó...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.