Ön itt áll:

Jognyilatkozat és szerződés – 1. rész

Polgári törvénykönyv
Szerződésjog

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2024. július 31. ( 64 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Gyakran felmerül a kérdés ügyeink intézése során, hogy egy-egy bizonyos jogvitát illetően jött-e létre szerződés. Sokszor hallottuk már, hogy „nem kötöttünk szerződést, csak szóban állapodtunk meg!” – az ilyen tévhitek és kétségek eloszlatása érdekében nézzük meg, hogy mit is jelent a jognyilatkozat és a szerződés a polgári jogban.

A jognyilatkozat fogalma

A szerződés definiálásához és megértéséhez szükséges először a jognyilatkozat fogalmát tisztázni. A hatályos Ptk. szerint a jognyilatkozat joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat. Vannak nem joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozatok is. Példának okáért, valaki kijelenti, hogy jobb életet akar, az nem jognyilatkozat. A jognyilatkozat megtehető

  1. Írásban
  2. Szóban
  3. Ráutaló magatartással

Vannak olyan jognyilatkozatok, amikhez kötelező alakszerűséget rendelnek a jogszabályok. A felek is kiköthetnek kötelező alakszerűséget. Ilyen esetben kizárólag a megkívánt alakban tehető érvényesen a jognyilatkozat. Például végrendelkezni szóban rendkívül szűk esetkörben lehet, főszabály az írásbeliség. Ha viszont nincs előírás, akkor akár ráutaló magatartással is tehetünk jognyilatkozatot. Amikor szó nélkül ráhelyezzük a boltban a terméket a pultra, akkor ráutaló magatartással teszünk jognyilatkozatot annak megvételére.

Fontos azonban, hogy a hallgatás vagy valamilyen magatartástól tartózkodás a felek kifejezett rendelkezése alapján minősül jognyilatkozatnak. A „hallgatás beleegyezés” tehát jogilag nem helytálló. Például, ha teszek valakinek egy eladási ajánlatot az autómra, akkor természetesen a válasza elmaradása esetén nem jön létre megállapodás.

A jognyilatkozat hatályosulása

  • A jelenlevők között tett jognyilatkozat nyomban hatályossá válik. Jelenlévők között tett a jognyilatkozat abban az esetben, ha a jognyilatkozat tartalmáról a címzett annak megtételével egyidejűleg tudomást szerez. Tehát például egy társaságban kijelentem, hogy a telefonomat átruházom 15 ezer forint ellenében a mellettem ülő, konkrétan megnevezett ismerősömnek, akkor rögtön hatályosul a jognyilatkozat. Ha pedig ő késedelem nélkül nyilatkozik, hogy áll az alku, akkor szerződés is létrejön.
  • A távollevők között tett jognyilatkozat a címzetthez való megérkezéssel válik hatályossá. Ez lehet postai, vagy elektronikus úton tett közlés, akár e-mailbe, SMS-be foglalt jognyilatkozat.
  • A ráutaló magatartással tett jognyilatkozat a címzett tudomásszerzésével válik hatályossá.
  • A nem címzett jognyilatkozat megtételével válik hatályossá.

Az alakisághoz kötött jognyilatkozatok

Fent kitértem a kötelező alakiságra a jognyilatkozatokat illetően. Amennyiben kötelező valamilyen alakiság a jognyilatkozatra, akkor értelemszerűen annak módosítása és visszavonása is csak a meghatározott alakban érvényes. Leggyakrabban az írásbeli alak kötelező.

Ha a jognyilatkozatot írásban kell megtenni, az akkor érvényes, ha legalább a lényeges tartalmát írásba foglalták.

 

  • Alapvetően a jognyilatkozat akkor minősül írásba foglaltnak, ha jognyilatkozatát a nyilatkozó fél aláírta.
  • Írásba foglaltnak kell tekinteni a jognyilatkozatot akkor is, ha annak közlésére a jognyilatkozatban foglalt tartalom változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a nyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas formában kerül sor. A gyakorlatban például egy e-mail útján, vagy SMS üzenetben közölt jognyilatkozat ezért nem minősül írásbelinek.

A jognyilatkozat értelmezése

A jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a címzettnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.

A nem címzett jognyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint érteni kell.

Jogról lemondani vagy abból engedni kifejezett jognyilatkozattal lehet. Ha valaki jogáról lemond vagy abból enged, jognyilatkozatát nem lehet kiterjesztően értelmezni. A joglemondással kapcsolatban szigorú a magyar ítélkezési gyakorlat. Eszerint a lehető legszűkebb értelmezést követeli meg az eljáró bíróságoktól a joglemondó jognyilatkozatok értelmezése esetén.

A 2. részben a szerződésekre vonatkozó általános szabályokat és fogalmi elemeket taglaljuk majd.

Kapcsolódó jogi hírek

Egyéb
Kártérítés
Polgári törvénykönyv
Sikkasztás, csalás vagy kártérítés?

Gyakorta fennálló probléma, hogy az emberek nem tudják eldönteni egy adott jogvita kapcsán, hogy milyen irányban induljanak el az igényérvényesítés kapcsán és itt most nem feltétlenül arra kell gon...

Elolvasom
Polgári törvénykönyv
Végrehajtás alatt állunk, de mit tehetünk?

Sajnos számos ügyfelünk küzd azzal a problémával, hogy tartozásaik mértéke meghaladják gazdasági teljesítőképeségük határait. Az ilyen esetekben, amikor az adós nem tuja adósságát megfizetni, a jog...

Elolvasom
Polgári törvénykönyv
Szerződésjog
Két tanút a papírra, de miért?

Ügyfeleink sokszor kapják eljáró jogászainktól azt a tanácsot, hogy a felek között otthon barkácsolt okiratokat mindenképp lássák el két tanúval. Sok ügyfélben ez értetlenséget vált ki, mivel habár...

Elolvasom
Egyéb
Kártérítés
Polgári törvénykönyv
Sikkasztás, csalás vagy kártérítés?

Gyakorta fennálló probléma, hogy az emberek nem tudják eldönteni egy adott jogvita kapcsán, hogy milyen irányban induljanak el az igényérvényesítés kapcsán és itt most nem feltétlenül arra kell gon...

Elolvasom
Polgári törvénykönyv
Végrehajtás alatt állunk, de mit tehetünk?

Sajnos számos ügyfelünk küzd azzal a problémával, hogy tartozásaik mértéke meghaladják gazdasági teljesítőképeségük határait. Az ilyen esetekben, amikor az adós nem tuja adósságát megfizetni, a jog...

Elolvasom
Polgári törvénykönyv
Szerződésjog
Két tanút a papírra, de miért?

Ügyfeleink sokszor kapják eljáró jogászainktól azt a tanácsot, hogy a felek között otthon barkácsolt okiratokat mindenképp lássák el két tanúval. Sok ügyfélben ez értetlenséget vált ki, mivel habár...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.