A gondatlanság fogalmát legjobban, és legérthetőbben a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, azaz a Btk. határozza meg.
Gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy cselekménye lehetséges következményeit azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.
Amint azt láthatjuk, a gondatlanságnak kétféle változatát tartalmazza a törvény, és érezhető egy kis különbség is a két verzió között. Nem véletlenül, hiszen a jogszabály elkülönít nagyfokú gondatlanságot, és hanyagságot, amely az előbbinél kisebb fokú, enyhébb.
Súlyosabb gondatlanságként kezeli a törvény azt, ha valaki előre látja, hogy e tettének mi lehet a következménye, de könnyelműen bízik abban, hogy ez a következmény majd nem fog bekövetkezni.
Példa: Ha nemrég megnéztem a Féktelenül című filmet, és kedvet kaptam kipróbálni, milyen érzés busszal átugratni egy szakadékon, pontosan tudom, hogy jóeséllyel veszélybe sodrom az utasaimat, de bízom a vezetési képességeimben, és abban, hogy emiatt nem lesz gáz. Más esetben, ha az elkövetőnek jó oka volt bízni abban, hogy nem lesz probléma, akkor már nem lehet a gondatlanságnak ezt a súlyosabb fokát megállapítani, legfeljebb az enyhébbet (ha nem volt elég körültekintő).
Ez nem azt jelenti, hogy ha valaki jól vezet, akkor alappal bízhat abban, hogy átugratja a szakadékot, aki pedig mazsola, az súlyosan gondatlan volt. Ez az olyan esetekre vonatkozhat, amikor például előre tudjuk, hogy egy biztonsági intézkedés elmaradása bajt okozhat, de valaki más kötelessége lett volna ezen feladat elvégzése. Ha ilyenkor baj történik, akkor lehet, hogy nem voltunk elég körültekintőek, nem vizsgáltuk meg, hogy a munkatársunk elvégezte-e a feladatát, de nem alaptalanul bíztunk abban, hogy minden oké. Ezért a „könnyelmű” bizakodás már nem lesz megállapítható, de a gondatlanság enyhébb változata még fennállhat.
Akkor vizsgáljuk meg a hanyagságot, mint a gondatlanság enyhébb változatát. Ilyen esetben az elkövető azért nem látja előre, hogy a tettének a következménye milyen rossz lehet, mert elmulaszt valamilyen körültekintést, amely tőle elvárható lenne. Ez esetben tehát nem arról van szó, hogy látjuk előre a bajt, csak éppen nem érdekel minket, hanem valamilyen okból nem észleljük, hogy amit teszünk az veszélyes.
Néha nagyon nehéz elválasztani egymástól a gondatlanságot és a szándékosságot, pedig számtalanszor pont az elkövető tudattartama fogja meghatározni, hogy egyáltalán történt-e bűncselekmény, vagy teljes kártérítési felelősséggel tartozik-e. Hiszen vannak csak szándékosan elkövethető bűncselekmények (a már említett lopás, csalás, rablás). Ezek gondatlan elkövetése fogalmilag kizárt, tehát ilyen esetben, ha gondatlanok voltunk létre sem jön a bűncselekmény.
Példa: véletlenül a táskánkban maradt valakinek a telefonja, ha el is viszem, nem lehet lopás, hisz nem is tudok róla, hogy nálam van, nem jön létre bűncselekény. Ilyenkor nyilván az eset összes körülményét vizsgálva tudjuk eldönteni, hogy az elkövető tudattartama mire terjedhetett ki.
Vannak ugyanakkor olyan bűncselekmények, amelyeket szándékosan és gondatlanul is el tudunk követni, ilyen például az emberölés, vagy a testi sértés. Az ilyen esetekben a szankció mértéke lesz jelentősen eltérő, magyarán más büntetést fogunk kapni egy szándékos, és mást egy gondatlan elkövetéskor. Nagyon fontos, hogy egy károkozásnál sem mindegy, hogy hogyan jártunk el, gondoljunk a csak a munkavállaló kárfelelősségére. Ugyanis, ha szándékosan, vagy súlyos gondatlansággal okozta a munkavállaló a kárt, akkor a teljes kárért felel, míg ha csak szimplán hanyag volt, akkor korlátozott a felelőssége.
Ahhoz, hogy a szándékosságot, és a gondatlanságot elkülönítsük egymástól, ismernünk kell a szándékosság fogalmát is. Ismét a Btk.-hoz kell fordulnunk megoldásért.
Szándékosan követi el a bűncselekményt, aki cselekményének következményeit kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.
Amikor valaki kifejezetten kívánja a tettének következményét, azt egyenes szándéknak hívjuk, ha csak belenyugszik abba, akkor eshetőleges szándékról beszélhetünk. Egy példán keresztül jól be lehet mutatni a kettő közötti különbséget:
Ha valaki többször mellkason és hason szúrja a haragosát, majd a még élő sértettet eltemeti, akkor biztos, hogy egyenes szándékkal követte el az emberölést, tehát azt akarja, hogy a sértett meghaljon. Eshetőleges a szándéka akkor, ha mondjuk a többször megszúrt, már segítség kérésre képtelen sértettet az erdőben hagyja, tudva, hogy ott szinte biztosan meghal. Ez esetben tisztában volt azzal, hogy a sértett halála szinte biztosan be fog következni, és közömbös volt eziránt, tehát a szándéka eshetőlegesen kiterjedt arra, hogy a sértett meghaljon.
Különösen nehéz elkülöníteni az eshetőleges szándékot a gondatlanságtól. A fenti példánál maradva, úgy lehet a kettő közti különbséget megérteni, ha mondjuk valaki jól megveri a haragosát, és az erdőben hagyja egy kellemes, enyhe tavaszi napon, de a sértett belső vérzésben meghal. Itt feltehetően inkább gondatlanságról beszélhetünk (bár nem mindegy mennyire verte el…) Míg, ha ugyanezt egy hideg téli éjszakán teszi, akkor már inkább az eshetőleges szándék merül fel, hiszen tudhatja, hogy az éjszaka során a súlyosan megvert sértett meg fog fagyni az erdőben. Persze az sem mindegy, hogy maga a „jól megverés” hogy történt, hiszen több tucat fejre, mellkasra mért ütés esetén, minden esetben inkább a szándékosság felé fog billenni a mérleg.
A fentiekből látható, hogy nagyon nem mindegy, hogy gondatlanul, vagy szándékosan cselekszünk. Na meg persze az sem mindegy, hogy amennyiben gondatlanok voltunk, az egy egyszerű figyelmetlenségből, vagy súlyos gondatlanságból ered.
Tartsuk szem előtt, hogy amikor rosszul mérjük fel saját képességeinket, és kockázatos dolgokba vágunk bele, jóeséllyel gondatlanul járunk el.
Vissza a hírekhez
