Ön itt áll:

Változás a fogyasztóvédelmi bírságokban

Fogyasztóvédelem

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2024. január 4. ( 273 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Komoly változások jöhetnek a fogyasztóvédelmi bírságok vonatkozásában. Az Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott új fogyasztóvédelmi törvénytervezet rendelkezései szerint a fogyasztóvédelmi bírságok minimális összege közel a tízszeresére emelkedhet, ami már komoly kihívások elé állíthatják a vállalkozásokat.

Jelenlegi szabályozás

A jelenleg hatályos a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény szabályozása alapján, illetve gyakorlatban megfigyelhető, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság rendszerint alacsony összegű bírságokat állapít meg. A hatályos jogszabályban több mint 12 éve változatlan módon a fogyasztóvédelmi bírság minimális mértéke 15.000 forint. Ezek mellett a hatályos jogszabály csak internetes kereskedelemmel összefüggő ügyekben ír elő szigorúbb, ismételt jogsértéssel elkövetett esetekben 200.000 forintos minimum büntetési tételt.

Új szabályozás a törvénytervezet szerint

A Parlament weboldaláról elérhető új törvénytervezet rendelkezései megváltoztatják a 2008 óta változatlan mértékű 15.000 forintos fogyasztóvédelmi minimális bírságot. A tervezet megalkotását a hatékony és eredményes jogalkalmazás előre mozdítása hozta napvilágra, mely által olyan bírságtételeket igyekezett meghatározni a jogalkotó, amik kellő visszatartó erővel bírhatnak a vállalkozások számára, hogy kiemelet figyelmet fordítsanak a fogyasztói panaszok kezelésére.

Az új törvénytervezet értelmében a nem KKV-nak minősülő vállalkozások éves nettó árbevételének 5%-ig, de legfeljebb 650 millió forintig lenne büntethető, míg a fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető, vagy a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén a büntetési tétel 2 millió forinttól 3 milliárd forintig terjedne.

Külön szabályok KKV-k vonatkozásában

Kis és középvállalkozások esetén a minimális büntetési tétel 100.000 forintra emelkedne, ami szignifikáns emelés a jelenleg hatályos 15.000 forinthoz képest. A maximális bírságtétel ebben a kategóriában 2 millió forintban lett maximalizálva.

A fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető, vagy a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén 200 ezer forint lenne a minimális büntetési tétel, aminek maximális értéke a vállalkozás éves nettó árbevételének 5% mértékéig emelkedhet. Az Szt. hatálya alá nem tartozó vállalkozások esetén a díjtétel 6,5 millió forintig terjedhet.

Webshopoknál ismételt jogsértés esetén szigorodik a törvény

Elektromos kereskedelmet bonyolító internetes áruházak, webshopok esetén, a kereskedelmi szolgáltatással összefüggő, 3 éven belül ismételten megállapított jogsértéseknél a bírság összege nem KKV vonatkozásában 2 millió forint összegtől a nettó árbevétel 5% mértékéig (maximum 3 milliárd forint), a fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető, vagy a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén 4 millió forinttól 5 milliárd forintig terjedne.

KKV-k esetén 400 ezer forinttól 4 millió forintig, a fogyasztók széles körének testi épségét vagy egészségét sértő vagy veszélyeztető, vagy a fogyasztók széles körének jelentős vagyoni hátrányt okozó jogsértés esetén 600 ezer forinttól a vállalkozás éves nettó árbevételének 5%-áig, az Szt. hatálya alá nem tartozó vállalkozás esetén 6,5 millió forintig terjedhet.

A törvénymódosításról december 4. napján fognak szavazni a képviselők. A Kormány indoklása értelében a törvénymódosítástól.

Kapcsolódó jogi hírek

Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés
Az újonnan vásárolt autó meghibásodása miatti igény

Aki mostanában vásárolt, megrendelésre autót, tapasztalhatta, hogy mind a gyártási, mind pedig a leszállítási határidők jelentősen megnövekedtek. Ezt követően az átvett autó meghibásodása érthető b...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Tévesen feltüntetett árak a boltban

Szinte mindenki járt már legalább egyszer úgy, hogy egy boltban vagy akár egy webshopban észrevette, a megvásárolni kívánt termék árcédulája jóval alacsonyabb, mint amennyinek normál körülmények kö...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Hibás használtautót vettem, mit tehetek

A személygépjárművek meghatározó szerepet töltenek be mindennapi életünkben. A legtöbb családnak meghatározó fontosságú, hogy megbízható és hosszú élettartalmú gépjárművel rendelkezzen. A gépjárműv...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés
Az újonnan vásárolt autó meghibásodása miatti igény

Aki mostanában vásárolt, megrendelésre autót, tapasztalhatta, hogy mind a gyártási, mind pedig a leszállítási határidők jelentősen megnövekedtek. Ezt követően az átvett autó meghibásodása érthető b...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Tévesen feltüntetett árak a boltban

Szinte mindenki járt már legalább egyszer úgy, hogy egy boltban vagy akár egy webshopban észrevette, a megvásárolni kívánt termék árcédulája jóval alacsonyabb, mint amennyinek normál körülmények kö...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Hibás használtautót vettem, mit tehetek

A személygépjárművek meghatározó szerepet töltenek be mindennapi életünkben. A legtöbb családnak meghatározó fontosságú, hogy megbízható és hosszú élettartalmú gépjárművel rendelkezzen. A gépjárműv...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.