Ön itt áll:

Versenytilalmi megállapodás

Egyéb

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2023. november 25. ( 313 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Versenytilalmi megállapodást a cégek általában olyan munkavállalókkal szoktak kötni, akik a munkájuk során olyan, a cég működésével összefüggő bizalmas belső információk és tudás birtokába kerülnek, amelyek rendkívül hasznosak lehetnek a konkurencia számára. Annak érdekében, hogy amikor az ilyen munkakörben dolgozó munkavállalóknak megszűnik a munkaviszonya a céggel, ne kelljen attól tartani, hogy az értékes tudás egyik napról a másikra egy másik vállalkozást fog erősíteni, a munkavállalókkal versenytilalmi megállapodást kötnek.

A versenytilalmi megállapodás alapján…

…a munkavállaló – legfeljebb a munkaviszony megszűnését követő két évig – nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné.

Itt nem teljesen egy titoktartásról beszélünk, hiszen azt a jogszabály is kimondja, hogy a munkavállaló köteles a munkája során tudomására jutott üzleti titkot megőrizni. Ezen túlmenően sem közölhet illetéktelen személlyel olyan adatot, amely munkaköre betöltésével összefüggésben jutott a tudomására, és amelynek közlése a munkáltatóra vagy más személyre hátrányos következménnyel járhat.

A versenytilalmi megállapodás a kompetencia áramlásának visszatartására szolgál elsőkörben. Például ha van egy biztosítási értékesítő, aki rendkívül jól végzi a munkáját, sok szerződést köt, ennek érdekében sok tréningen vesz részt, hogy fejlessze tudását, nyilván a cég számára értéket képvisel. Ha bármilyen oknál fogva ez a munkavállaló elmenne attól a munkáltatótól akinél dolgozik, a munkáltatónak nem lenne érdeke, hogy egy ilyen jó munkaerő a konkurenciánál helyezkedjen el és felhasználja a tudását és a kapcsolatait egy másik cég erősítése érdekében. A munkáltató olyannyira nem szeretné ezt, hogy hajlandó azért fizetni is, hogy a munkavállalója ne dolgozhasson a munkaviszony megszűnése után a konkurenciánál. Erre versenytilalmi megállapodást köt.

Létrejötte, megszüntetése

A megállapodás a legtöbb esetben a munkaszerződés részét képezi, de a felek külön okiratban is megállapodhatnak. Bár a versenytilalmi megállapodás konszenzuális ügylet, tehát mindkét fél beleegyezése szükséges a létrejöttéhez, sok munkahely a munkaviszony létrejöttének feltételévé teszi egyes munkakörök betöltése esetén. Ez azt jelenti, hogy azzal a leendő munkavállalóval, aki nem hajlandó aláírni a versenytilalmi megállapodást, létre sem jön a munkaviszony.

A megállapodás közös megegyezéssel módosítható, megszüntetni azonban csak a teljesítés megkezdése előtt jogosult bármely fél. Ha bármely fél eláll a megállapodástól, a munkáltatónak nem kell megfizetnie a megállapodásban kikötött ellenértéket, a munkavállaló pedig a munkaviszony megszűnését követően bárhol elhelyezkedhet.

A munkavállaló a versenytilalmi megállapodástól akkor is elállhat, ha a munkavállaló azonnali hatályú felmondással szünteti meg a munkaviszonyát.

Tartalom

A versenytilalmi megállapodás tartalma szempontjából kiemelkedő jelentőségű, a pontos megfogalmazás, tekintettel arra, hogy amennyiben nem fogalmaz a megállapodás kellőképpen világosan, az oda vezethet, hogy a megállapodás alkalmatlan lesz a igényérvényesítésre.

A versenytilalmi megállapodásban pontosan kell szabályozni azt, hogy a munkavállaló a munkaviszony megszűnését követően milyen jellegű tevékenységet nem végezhet. Nagyon tágan nem korlátozhatja az tevékenységeket, mivel a versenytilalmi megállapodás nem lehetetlenítheti el a munkavállalót. Ha például az én jogászi munkakörömben versenytilalmi megállapodást akarna velem kötni a cég, akkor kizárhatnák azt, hogy a munkaviszonyom megszűnése után biztosító társaságnál dolgozhassak. Azt viszont nem zárhatnák ki, hogy egyáltalán jogászként dolgozzak bárhol, hiszen így a munkámban egyáltalán nem tudnék elhelyezkedni.

A konkrét tevékenységi körön túl, abban is megállapodhatnak a felek, hogy milyen tevékenységet végző cégnél nem dolgozhat a munkavállaló.

A tartalom szempontjából fontos még az idő és a hely. Meg lehet ugyanis határozni azt, hogy a munkavállaló milyen földrajzi egységen belül nem végezheti az adott tevékenységet. Az időnek a megfizetett ellenérték tekintetében lesz nagy relevanciája, ugyanis minél hosszabban korlátozzuk a munkavállaló szabad munkavállaláshoz fűződő jogát, annál magasabb összeget kell érte fizetni.

Időben a versenytilalmi megállapodás leghosszabb ideje két év lehet. Ennél rövidebb idő kiköthető, hosszabb azonban nem.

A versenytilalmi megállapodás korlátai, hogy vezető állású munkavállalóval a tulajdonosi jogokat gyakorló hozzájárulásával, legfeljebb egyéves tartamra lehet megkötni, diákmunka keretében foglalkoztatott munkavállaló egyáltalán nem lehet ilyen megállapodást kötni, míg egyszerűsített foglalkoztatás keretén belül nincs akadálya.

Ellenérték

A versenytilalmi megállapodásnak nincsen konkrét ellenértéke, az a felek megállapodásán múlik, a jogszabály csak egy minimumot határoz meg, amelynél nem lehet alacsonyabb a felajánlott összeg.

Az ellenérték összegének meghatározásánál különösen arra kell tekintettel lenni, hogy a megállapodás milyen mértékben akadályozza a munkavállalót – elsősorban képzettségére és gyakorlatára tekintettel – újabb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésében. Az ellenérték a megállapodás tartamára nem lehet kevesebb, mint az azonos időszakra járó alapbér egyharmada.

Az ellenérték megfizetésének módjáról szintén nem rendelkezik a jogszabály. A felek közös megállapodásán múlik, hogy azt a munkáltató mikor teljesíti.

Lehet úgy teljesíteni, hogy a munkáltató a munkaviszony létesítésekor a munkabéren felül, havi bontásba előre megfizeti a versenytilalmi megállapodás ellenértékét. Ez azért lehet jó döntés, mert ha a megállapodás már az egyik fél részéről teljesedésbe ment, akkor elállni csak nagyon szűk körben lehet.

A legtöbb esetben a munkaviszony megszűnésekor egyösszegben kerül kifizetésre a munkavállaló részére, míg egyes munkáltatók, a munkaviszony megszűnését követően havi részletesben fizetik meg, ahogy telik az idő a megállapodásból. Ez egy biztonsági játék, hiszen ha a másik fél a szerződést megszegi, akkor kevesebb összeget kell visszakövetelni.

Ha a felek a versenytilalmi megállapodásban nem kötnek ki ellenértéket, akkor az a megállapodás érvénytelenségéhez vezet, nem biztosít arra jogalapot, hogy a munkavállaló a törvényben előírt minimum összeget követelhesse.

Versenytilalmi megállapodás megszegése

Ha a munkavállaló megszegi a versenytilalmi megállapodást, akkor a neki kifizetett összeg visszakövetelhető, sőt, a felek a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint akár kötbért is kiköthetnek rá.

Bár erről kevés szó esik, a munkáltató is meg tudja szegni a versenytilalmi megállapodást, ha nem fizeti ki a kellő ellenértéket. Egy korábbi Ügyfelünk szórólapozott egy cégnek, amely valljuk be nem olyan munkakör, ahol versenytilalmi megállapodást szokás kikötni, a munkáltató azonban sablonból dolgozva véletlenül az Ügyfelünk munkaszerződésébe hagyta a versenytilalmi megállapodásról szóló részt. Nagyot nézett amikor a munkaviszony megszüntetését követő három hónap után kopogtattunk a versenytilalmi megállapodásban szereplő összegért.

A jogvitát végül a bíróság döntötte el, aki Ügyfelünknek adott igazat.

Kapcsolódó jogi hírek

Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.