Ön itt áll:

Gondnokság alá helyezés

Egyéb

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2023. október 2. ( 369 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

A jogképesség minden embert megillet a halála időpontjáig. A cselekvőképesség ugyanakkor törvény által, illetve bírósági ítélet által korlátozott, korlátozható lehet. Jelen írásban általános ismereteket adunk a gondokság alá helyezésről, azaz a cselekvőképesség bíróság általi korlátozásáról.

Korábbi írásunkban már tárgyaltuk a jogképesség és a cselekvőképesség fogalmát.

Gondnokság és gyámság

Először fontos különbséget tenni a gondnokság és a gyámság fogalma között. A Gyámság a kiskorúakat, a gondnokság pedig a nagykorúakat érinti. Kivételesen lehet gondnokság alá helyezni a 17. évét betöltött kiskorút, de alapvetően a gondnokság intézménye a belátási képességükben korlátozott felnőttekre vonatkozik.

Nagykorú cselekvőképességének korlátozása

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (Ptk.) vonatkozó rendelkezései szerint a cselekvőképesség korlátozható részlegesen és teljesen.

 

  1. Részleges korlátozás
  • A bíróság cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alá azt a nagykorút helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent, és emiatt meghatározott ügycsoportban gondnokság alá helyezése indokolt.
  • Ilyenkor a bíróságnak meg kell határoznia azokat az ügycsoportokat, amelyekben a cselekvőképességet korlátozza. Ilyen lehet például hatósági eljárások megindítása, vagy a gyógykezeléssel kapcsolatos jogok gyakorlása.
  • Természetesen a részlegesen korlátozott személy minden olyan ügyben önállóan tehet érvényes jognyilatkozatot, amely nem tartozik abba az ügycsoportba, amiben cselekvőképességét korlátozták.
  • Fontos, hogy a cselekvőképesség részlegesen sem korlátozható, ha az érintett személy jogainak védelme a cselekvőképességet nem érintő más módon biztosítható. Tehát a cselekvőképesség csak végső megoldásként érinthető.
  • A cselekvőképességében részlegesen korlátozott személy jognyilatkozata a bíróság ítéletében meghatározott ügycsoportok tekintetében a gondnoka hozzájárulásával érvényes. Kivételek e körben, tehát hozzájárulás nélkül is
    • tehet olyan személyes jellegű jognyilatkozatot, amelyre jogszabály feljogosítja;
    • megkötheti a mindennapi élet szokásos szükségleteinek fedezése körébe tartozó kisebb jelentőségű szerződéseket;
    • rendelkezhet jövedelme bíróság által meghatározott hányadával
    • köthet olyan szerződéseket, amelyekkel kizárólag előnyt szerez
    • ajándékozhat a szokásos mértékben.

 

  1. Teljes korlátozás
  • Cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá azt a nagykorút helyezik, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan, teljeskörűen hiányzik.
  • A cselekvőképtelen nagykorú jognyilatkozata semmis, nevében gondnoka jár el.
  • A mindennapi életben tömegesen előforduló és különösebb megfontolást nem igénylő csekély jelentőségű szerződéseket megkötheti a gondnokolt ebben az esetben is. Például vásárolhat egy kenyeret a boltban.
  • Fontos, hogy a gondnokság alá helyezett személy véleményét köteles a gondnok meghallgatni!

Kik indíthatják meg az eljárást?

Nagyon fontos, hogy a cselekvőképesség korlátozásához mindenképpen bírósági ítélet kell! A gondokság alá helyezési pert alábbi személyek indíthatják meg a gondnokság alá helyezni kívánt személlyel szemben.

  • a nagykorú együtt élő házastársa, élettársa, egyenesági rokona, testvére
  • a kiskorú törvényes képviselője
  • a gyámhatóság
  • az ügyész

Amennyiben nem tartozunk a fenti jogosulti körbe – mert például távolabbi rokonunk szorul gondnokság alá helyezésre – akkor a gyámhatóság részére lehet bejelentést tenni. A gyámhatóság ugyanis köteles vizsgálatot folytatni és szükség esetén megindítani a pert.

A belátási képesség csökkenésének vizsgálata szakkérdés, ezért a bíróság a perben kötelező jelleggel igazságügyi pszichiátriai szakértőt rendel ki. Ez a szakvélemény fogja lényegében eldönteni a peres eljárást.

A gondnokság alá helyezettekről nyilvántartást vezetnek és a gondnokság alá helyezést kötelező legalább ötévente felülvizsgálni. Ha pedig a feltételek már nem állnak fenn esetleges állapotjavulás miatt, akkor a megszüntetés/korlátozás indokolt.

A gondnok személye és feladatai

A gondokot a gyámhatóság rendeli ki. Amennyiben egy un. előzetes jognyilatkozatban már az érintett rendelkezett a gondoka személyéről, akkor ezen személyt rendelik ki. Egyéb esetben elsősorban a előnyben részesítik a házastársat/élettársat és szülőket, hozzátartozókat. Amennyiben nincs más alkalmas személy, akkor hivatásos gondnok látja el a feladatot.

A gondnok a cselekvőképességében korlátozott személy törvényes képviseletét látja el. Ez azokra az ügycsoportokra vonatkozik, amikre vonatkozóan a bíróság a cselekvőképességet korlátozta. Ez tipikus esetben vagyonkezelést, de sokszor gondozást is jelent. A gondnok köteles a gondnokolt érdekeinek megfelelően eljárni és rendszeres számadási kötelezettséggel tartozik.

Kapcsolódó jogi hírek

Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.