Nyaralás táppénz alatt?

Bár a klasszikus nyári szabadságok időszaka hamarosan véget ér, sok munkavállaló kér szabadságot az őszi hónapokra is. Az évszakok eltolódásának következtében ugyanis egy szeptemberi nyaralás során gyakran még jobb időt is ki lehet fogni, mint egy júliusra ütemezett nyaralás esetén. De mi a helyzet akkor, hogyha a munkavállalót pont a tervezett szabadság előtt éri egy baleset, ami miatt egyébként keresőképtelennek minősül? Elmehet nyaralni a munkavállaló akkor, hogyha egyébként táppénzen van?

A keresőképtelenségről

Az magától értetődő, hogy a keresőképtelen, beteg munkavállaló mentesül a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettsége alól, tehát nem köteles munkát végezni. Ennek célja, hogy a munkavállaló minden idejét és figyelmét a mihamarabbi felgyógyulásnak szentelje, és minél hamarabb újra munkába álljon. Keresőképtelen az a munkavállaló, aki betegsége, várandóssága, illetőleg szülése miatt munkáját nem tudja ellátni, vagy fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban betegségének megállapítása vagy gyógykezelése miatt részesül. A keresőképtelenség fogalma mindig az aktuálisan betöltött munkakörhöz kötődik, ugyanis a keresőképtelenség elbírálásánál az azt közvetlenül megelőzően ellátott munkakört, foglalkozást kell vizsgálni. Más tehát annak a megítélése, hogyha egy sebész töri el a karját és annak, hogyha egy egyetemi oktatóval történik mindez. Az oktató ugyanis az órákat nagy valószínűség szerint begipszelt kézzel is meg tudja tartani, míg a sebész több, mint valószínű, hogy nem tud műteni addig, amíg teljesen fel nem gyógyul.

A keresőképtelenség tehát mindig az ellátott munkakörhöz kötődik és annak célja, hogy a munkavállaló mielőbb munkaképessé váljon és visszatérjen munkahelyére dolgozni.

Mire köteles a keresőképtelen munkavállaló?

Bár jogszabály kifejezetten nem nevesíti, de a Munka Törvénykönyvének általános magatartási követelményeiből levezethető, hogy a munkavállaló keresőképtelensége esetén is köteles megtenni mindent annak érdekében, hogy egészségi állapota mihamarabb helyreálljon, olyan magatartást pedig nem tanúsíthat, amely ahhoz vezet, hogy hátráltassa gyógyulását. Ez ugyanis a joggal való visszaélés tilalmába, valamint a jóhiszemű és tisztességes joggyakorlás követelményébe ütközne.

Nem a Munka Törvénykönyve, hanem a 102/1995. (VIII. 25.) Korm. rendelet írelő elő azt, hogy a keresőképtelen munkavállaló (vagy egyéb jogcímen biztosított személy) köteles:

1. betartani az orvos utasításait, így különösen a gyógyulását elősegítő, meghatározott idejű ágynyugalomra, valamint a tartózkodási helyről való kijárás korlátozására vonatkozóan,
2. az elrendelt vizsgálatokon megjelenni,
3. ha a keresőképtelensége alatt más orvos is kezeli, erről a keresőképtelen állományban tartó orvost tájékoztatni,
4. a keresőképtelenség ideje alatti tartózkodási helyét (lakcímét) a keresőképtelenségét elbíráló orvosnak bejelenteni.

Na de akkor nyaralhat-e a munkavállaló a táppénz alatt?

Erre a fenti kérdésre nem lehet egyszerűen igennel vagy nemmel felelni. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy mi miatt van keresőképtelen állományban a munkavállaló és hova megy nyaralni, milyen jellegű nyaralásra megy, mi a célja az utazásnak. Nem mindegy továbbá az sem, hogy az orvos milyen jellegű utasításokkal látja el, hiszen ha a táppénzes igazoláson (hivatalos nevén: Orvosi igazolás keresőképtelen állományról) szerepel konkrét kijárási idő, akkor ezt a munkavállalónak be kell tartania. Elképzelhető továbbá az is, hogy az orvos fekvőbetegnek nyilvánítja a munkavállalót, lakhelyét értelemszerűen ebben az esetben sem hagyhatja el.

Példával szemléltetve más a megítélése annak, hogyha egy, súlyos depresszióval küzdő munkavállaló vesz részt egy tengeren túli körutazáson, mintha egy térdszalagszakadással keresőképtelen állományban lévő munkavállaló látogatja gyalog végig Róma nevezetességeit. A depressziós munkavállalónak ugyanis segíthet a megszokott környezetből való kiszakadás, míg a térdsérülés utáni regenerálódást nagy valószínűség szerint nem segíti elő a több napig tartó gyaloglás. Ugyanígy a reumás panaszoktól szenvedő beteg segítségére lehet egy gyógyfürdőben eltöltött hét, a gyomorpanaszoktól szenvedő munkavállalón pedig valószínűleg nem segít egy bortúra.

Mit tehet a munkáltató?

Gyakran felmerül kérdésként, hogy mit tehet a munkáltató, hogyha álláspontja szerint a munkavállaló nem is minősül keresőképtelennek? Laikusként ugyanis nincs lehetősége saját hatáskörben dönteni arról, hogy elfogadja-e az orvos által kiállított igazolást. Ha a munkavállaló a keresőképtelenségét szabályszerűen igazolja, a munkáltatónak azt – főszabály szerint – el kell fogadnia.

Nos, ezekben az esetekben a munkáltatónak lehetősége van arra, hogy a keresőképtelenség felülvizsgálatát kezdeményezze a fővárosi/megyei kormányhivatalnál. A kormányhivatal a keresőképtelenséget szakértő főorvos, valamint felülvéleményező főorvos útján ellenőrzi. A szakértő főorvos jogosult a munkavállaló személyes vizsgálatára, a betegdokumentációba való betekintésre, az érintettet szakorvosi vizsgálatra utalhatja stb. A munkavállaló köteles részt venni az elrendelt vizsgálaton, ellenkező esetben a szakértő főorvos a táppénzellátásának megszüntetését kezdeményezi. Az ellenőrzés után dönt arról, hogy a munkavállaló keresőképes-e vagy sem, és erről értesíti – többek között – a vizsgálatot kezdeményező munkáltatót is. A döntéssel szemben természetesen van további jogorvoslati lehetőség is, így az eljárásba akár több szakembert is be lehet vonni, ami biztosítja azt, hogy szakmailag megalapozott döntés szülessen. Fontos azonban, hogy az eljárás kezdeményezésére addig van lehetősége a munkáltatónak, amíg a munkavállaló betegszabadságon vagy táppénzen van. Ha tehát a munkáltatóban a gyanú csak később, a keresőképtelen állapot megszüntetését követően merül fel, úgy ezt a vizsgálatot már nem jogosult kezdeményezni.

A munkajogi szankciókról

Végezetül fontos néhány szót ejteni arról is, hogy amennyiben megalapozottan feltehető, hogy a munkavállaló a keresőképtelensége alatt nem tartotta be az orvos utasításait, avagy úgy volt táppénzes állományban, hogy valójában keresőképes volt, annak munkajogi szankciói is lehetnek. Ilyen munkajogi szankció lehet akár a munkáltató azonnali hatályú felmondása is.

A bírói gyakorlat alapján ugyan a betegség cáfolatára utaló, szabadidős tevékenységet bemutató fényképek önmagukban nem feltétlenül elegendőek annak alátámasztására, hogy a munkavállaló valójában nem volt beteg. Ebből adódóan az együttműködési kötelezettség megszegésére alapított, fényképekre hivatkozó azonnali hatályú felmondás nem okvetlenül jogszerű. Egy másik eseti döntésben viszont a bíróságnak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a tüdőgyulladással betegállományba vett, de a közösségi oldalakon esküvői zenekarban aktívan részt vevő munkavállalóval szemben alkalmazott azonnali hatályú felmondás megalapozott volt-e. Ebben az esetben a bíróság kimondta, hogy „nem annak van elsődlegesen jelentősége, hogy a háziorvos megalapozottan nyilvánította-e keresőképtelenné, hiszen az azonnali hatályú felmondás is csak gyanúról szól, hanem annak, hogy az állapotában esetleg bekövetkező javulásról a munkáltatót (és a kezelőorvost) nem tájékoztatta, vele nem működött együtt, gyógyulását késleltette.”

A fentieken túlmenően pedig napjainkra a bírósági gyakorlat azt is egyértelművé tette, hogy a munkáltató egy esetleges munkaügyi perben akkor is hivatkozhat arra, hogy az igazolt keresőképtelenség idején a munkavállaló valójában keresőképes volt, hogyha a fent említett felülvizsgálati eljárást nem kezdeményezte. Ebben az esetben ugyanakkor a munkáltató terheli a bizonyítási kötelezettség.

Összegzés

A fentiek alapján tehát általános jelleggel nem lehet egy igennel vagy nemmel megválaszolni azt a kérdést, hogy a munkavállaló elmehet-e nyaralni a táppénz alatt. Minden esetben az ügy összes körülményét vizsgálni kell, hiszen egyáltalán nem mindegy az utazás célja, illetve a keresőképtelen állomány oka sem. Érdemes azonban munkavállalóként is körültekintően eljárnunk, hiszen a táppénz jogosulatlan igénybevétele nem csak munkajogi szankciókkal, hanem akár büntetőjogi következményekkel is járhat.