Önbíráskodás

Biztos mindenki elgondolkozott már azon, hogy időnként jó lenne saját kezébe venni az igazságszolgáltatást, pláne akkor, ha a jog eszközei elfogytak, és az igazságtalan helyzet még mindig fennáll. Sokszor feltámad az emberben az érzés, hogy az igazságszolgáltatás lassú körülményes, és a jog útvesztőiben nem mindig jutunk el az igazsághoz. Népszerűek azok a filmek is, amikor a főhős önként rendben tartja a várost, megbünteti a gonoszt, megsegíti a jót. Vagy éppen a bosszúról szóló filmek, amikor a főhőst óriási veszteség éri, de a bíróságon nem talál igazságot, így maga bünteti meg a bűnösöket.

Gyakran előfordul,

hogy egy bestiális kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmény hírére, az embert elfogja a düh, és szíve szerint maga büntetné meg az elkövetőket. Olyan is megtörténhet, hogy az igazságszolgáltatás (pl. bizonyítékok hiányában) nem tudja helyre billenteni a társadalmi igazságosságot. Amikor egy minden jel szerint nyakig sáros elkövető szabadon távozhat, vagy megússza enyhe büntetéssel, szinte minden becsületes emberben feltámad a harag. Mindenki olvasott már olyan hírt, amikor egy állatkínzó megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel, annak ellenére, hogy kegyetlenül bánt védtelen állatokkal. Az ilyen ember jó eséllyel pár hónap múlva újabb kegyetlenkedést fog elkövetni, és az már talán ki sem derül. Ilyenkor úgy érezzük, hogy az állam nem védi meg a rászorulókat, nem bünteti meg kellően a bűnösöket. De ennél kisebb volumenű esetekkel is találkozhatunk nap, mint nap.

Gondoljunk csak bele abba, ha valaki tartozik nekünk, és nem veszi fel a telefont, nem válaszol a levelekre, mindent letagad, bujkál. Sokszor éveken át tartó pereskedés árán lehet csak bizonyítani igazunkat, vagy még akkor sem. Mert előfordulhat, hogy jóhiszeműen, mindenféle szerződés nélkül kisegítettük egy ismerősünket, szomszédunkat, akár barátunkat, és ő pedig mindent tagad. Bizonyítékok nélkül nem fogjuk tudni soha behajtani rajta jogos követelésünket.  Amikor egy olyan ember, akin mi jószándékkal segítettünk, a szemünkbe mondja, hogy „perelj be, ha nem tetszik” tudván, hogy semmilyen szerződést nem írtunk alá, bizony felmerülhet, hogy jó lenne móresre tanítani az illetőt. Az is megeshet, hogy valakivel szemben megnyerjük a pert, jogerősen kimondja a bíróság, hogy tartozik nekünk, de nincs a nevén semmi, így a végrehajtási eljárás végén egy lyukas garast sem kapunk. Ellenben kifizettünk az igazunk bizonyítására rengeteg pénzt.

Az is előfordulhat,

hogy egy mindennapi bosszúság a hatóságoknak túl csekély ahhoz, hogy beavatkozzanak. Ilyenkor éveken át kénytelen vagyok elviselni valamit, csak azért mert a hatóság túl leterhelt, vagy túl felületes, hogy ezzel foglalkozzon.

Hol van ilyenkor az igazság? Miért nem hozhatjuk el magunknak az igazságot? Nos azért, mert az önbíráskodás egy bűncselekmény, és bizony akármennyire is igazságtalannak tűnik néha, helyes, hogy így van.

A jogalkotó tiltja, hogy jogos, vagy jogosnak vélt (és erről még lesz szó) igényünket erőszakkal érvényesítsük. Ugyanis minden adott ahhoz, hogy perben, hatósági eljárásban, vagy büntetőeljárásban az igazság kiderüljön. Ha pedig nem oldódik meg, az ideális esetben azt jelenti, hogy az igényünk nem jogos, vagy nem áll rendelkezésre elegendő bizonyíték a jogvita eldöntéséhez. Tehát a jogalkotó szerint semmi alapja annak, hogy mi magunk rendet tegyünk, hiszen lenne módunk jogi úton fellépni az igazunkért.

Mondhatna-e mást a jogalkotó? Nyilvánvalóan nem, hiszen elméletileg minden lehetséges jogi eszközt biztosít az állampolgároknak a jogviták rendezésére, és a bűnösök felelősségre vonására.

Nézzük, hogy szól a Büntető törvénykönyvi tényállás:

368. § (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Máris feltűnhet, hogy itt jogos, vagy jogosnak vélt igény érvényesítéséről van szó. Tehát a jogalkotó is érzékeli, hogy időnként valaki jogos igényt szeretne érvényesíteni, csak éppen nem megfelelő eszközökkel. Szögezzük le, hogy ha jogtalan előnyt akarok szerezni, akkor eleve nem is követhetek el önbíráskodást. Ilyenkor attól függően, hogy pontosan mit csináltam rablást, zsarolást, testi sértést, kényszerítést, és hasonló bűncselekményeket tudok elkövetni. Tehát az önbíráskodás eleve csak akkor állhat fenn, ha valaki az igényét jogosnak véli.

Miért használja a jogalkotó a jogosnak vélt kifejezést? Nos máris itt az egyik legfontosabb érv amellett, hogy az önbíráskodás tiltott legyen. Ugyanis sokszor a jogban járatlan személyek jogosnak vélik egy igényüket, holott az nem is jogos. Pláne akkor, ha a felek közti vita elfajul, haragból, indulatból már olyat is jogosnak érzünk, amit egyébként tiszta fejjel nem követelnénk. Nagyon veszélyes lenne tehát, ha valaki pusztán azért, mert úgy véli, hogy a követelése jogos, saját kezébe vehetné az igényérvényesítést.

Nyilvánvalóan nem lehet mindenre ráfogni,

hogy jogosnak véltem, hiszen akkor egy rabló vagy zsaroló is mondhatná, hogy: „Ja, hát én azt hittem nekem az jár.” Nyilván nem ennyire ostoba a jogalkotó. Az önbíráskodás akkor valósulhat meg, ha az elkövetőnek van alapja arra, hogy követelését jogosnak vélje. (Pl. Valaki azt hiszi, hogy a szomszéd ellopta a fűnyírósját, mert neki is ugyan olyan volt, átmegy és erőszakkal elveszi a fűnyírót a szomszédtól).

Sajnos gyakran az a tapasztalat, hogy az önbíráskodók eleve nem bíznak abban, hogy a igényüket jogi eljárás útján is érvényesíteni lehet, így meg sem próbálják perben érvényre juttatni az igazukat, hanem a sikertelen levélváltás után azonnal az erőszakhoz folyamodnak.

Akiben felmerül, hogy a cikk elején felhozott példák miatt, igenis jogos lehet egy önkényes igazságosztás, az gondoljon bele abba, hogy ha vele szemben agresszívan fellépne valaki, csak azért mert azt hiszi jogos a követelése. Ez alapot adna arra, hogy bármilyen elmebeteg erőszakosan fellépjen velünk szemben.

Jogászként gyakran tapasztaljuk, hogy az emberek jogérzete, igazságérzete bizony megcsalja őket, és magunkkal szemben bizony elfogultak vagyunk. Sokan időnként olyan dolgokat is teljesen jogos követelésnek éreznek, ami abszolút nem az, és még a saját ügyvédjüknek sem hiszik el, hogy nekik valami nem jár. Ha nem lenne tiltott az önbíráskodás, az ilyen emberek felhatalmazva éreznék magukat, hogy erőszakkal, fenyegetéssel vegyenek elégtételt, mert az ő szemszögükből az igazságszolgáltatás csődöt mondott.

Az önbíráskodásnak vannak súlyosabban minősülő esetei is. A büntetési tétel már két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az önbíráskodást, fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan, vagy védekezésre képtelen személy sérelmére követik el.

Nem valósul meg viszont önbíráskodás, ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze. (Pl. egy végrehajtási eljárásban kényszerintézkedést alkalmaznak).