Tények és tévhitek az ügyvédekről 2. rész

Aki sok amerikai filmet nézett, az tudhatja, hogy az ügyvédek magas, sportos, jóképű, elegáns nőcsábászok, akik rengeteg pénzt keresnek, mindig úton vannak, sosem alszanak, szarkasztikusak és nagyképűek, de nem véletlen, hiszen minden jogszabályt tudnak fejből. Az ügyfelek képviselete során nyomoznak, kutatnak, autós üldözésekbe és lövöldözésekbe keverednek, és szinte mindig a nyomozóhatóság helyett oldják meg a bűnügyeket. Emellett a tárgyalóteremben asztalt csapkodnak, kiabálnak, lenyűgözik az esküdteket, visszabeszélnek a bírónak, és a per végén a koronatanút összezavarják villámkérdéseikkel, amíg egy katartikus pillanatban ki nem bukik az igazság. Na fentiek közül csak annyi igaz, hogy lehet, hogy vannak sportos, jóképű ügyvédek, és igen, tényleg vannak, akik sokat keresnek, sőt vannak köztük nagyképűek is, de a többi, amit a filmeken látunk, bizony nagyon távol van a valóságtól.

1.Tévhit: Heves izgalmas tárgyalások jellemzőek

A filmekben a tárgyalások elképesztően pörgősek, fordulatosak, tele vannak csípős odaszúrásokkal, szarkasztikus megjegyzésekkel, és emellett érzelmekkel, indulatokkal. A filmekben az is mindennapos, hogy a tárgyaláson a villámkérdéseken dől el az egész ügy, mindegy mi hangzott el addig a pontig, egyszer csak a tanú összezavarodik, megtörik, és mindent megváltoztat egyetlen katartikus pillanat. Hát a tárgyalások a való életben nem ilyenek. Viszonylag monoton, unalmas, bürokratikus elemekkel tarkított egy-egy tárgyalás. Ritka, hogy a feleken és a bírón kívül bárki más részt venne rajta, de még azok sem pörgősek, amelyek nagy sajtónyilvánosságot kapnak. Persze vannak izgalmas részek egy maffiaperben vagy gyilkossági ügyben, de ha elejétől a végéig meg kéne néznünk egy maffiaper tárgyalásait, nagy eséllyel elaludnánk 10 perc után. A bírónak sok adminisztratív dolga van tárgyalás közben, sok mindent el kell hadarna, jegyzőkönyveznie kell mindent, kihirdetnie a tárgyalás menetét segítő végzéseket stb. így nem ér rá sziporkázóan szellemes, bölcs anekdotákkal traktálni a megjelenteket. A közhiedelemmel ellentétben nem mindennapos a tanúk meghallgatása (perenként 1-2 tárgyalás szokott ezzel telni, ha egyáltalán sor kerül rá). De a tanúk vallomása sem olyan fordulatos, érzelmes, mint a filmeken. A tanú elmondja ki ő, és mit látott, feltesznek neki pár kérdést, aztán kimegy. Semmi katarzis. És a közhiedelemmel ellentétben elég ritka, hogy egyetlen tanúvallomás, vagy egy elejtett félmondat megváltoztatja a per kimenetelét. (Előfordulhat, de nem jellemző). Általában a felek írásban jól előkészítik a tárgyaláson elhangozottakat, előre előterjesztik a bizonyítási indítványaikat, ismerik egymás álláspontját, érveit, és jól sejthető, milyen vallomás várható a tanútól, így ritka, hogy a tárgyaláson elejtett félmondat keresztbe verne mindent, amit addig a felek oldalakon át kifejtettek, előkészítettek.

2.Tévhit: az ügyvédek az esküdteket győzik meg

A filmekből az a kép rajzolódik ki, hogy az a fél nyer, akinek az ügyvédje frappánsabban, izgalmasabban, fordulatosabban beszél, fifikásabb, és persze aki előhúz egy katartikus, „tanú összezavarós”, „mindent megváltoztatós” pillanatot. Fentebb írtunk róla, hogy ez nem így működik. De persze az ügyvéd elmondja az érveit, aztán az esküdtek… Milyen esküdtek? A magyar jogrendszerben nincs esküdtszék, és az angolszász jogrendszerben is nagyon ritka. Az angolszász pereknek is csak kis hányada jut el esküdtszékig, mivel általában 1-2 meghallgatáson, egy bíró (vagy akár jogi végzettséggel nem rendelkező laikus döntnök) előtt eldől a kérdés. Az esküdtszéki rendszer igen drága, lassú és jogi szempontból nem mindig koherens ítélkezést jelent, ezért ritkán alkalmazzák az angolszász jogrendszerekben is.

A kontinentális jogcsaládban (amelyhez hazánk is tartozik) soha nem alkalmaznak esküdtszéket, minden esetben egy jogvégzett bíró, vagy bírói testület dönt, és laikusok csak ritkán (pl. munkajogi perben) vesznek részt a döntésben, de akkor is 1-2 laikus ülnökről van szó. Nincs tehát esküdtszék előtti heves szónoklat, asztalcsapkodás, és katarzis. A magyar pereket írásban jól előkészítve, a tárgyalásokat minél hamarabb lezavarva, keveset mellébeszélve lehet megnyerni, amit filmen bemutatni nem túl izgalmas.

3.Tévhit: az ügyvédek minden szabályt tudnak fejből

Ez egyáltalán nem igaz.  Az ügyvédek is szakosodnak (az orvosokhoz és sok más szakmához hasonlóan) és a saját szakterületüket ismerik részletesen. Van olyan, aki több területet átfogó, részletes ismeretekkel rendelkezik, de van olyan is, aki csak egy kis területet ismer nagyon részletesen. Ezért nem érdemes elvárni pl. egy büntető ügyekben járatos ügyvédtől, hogy családjogi kérdésekben képben legyen. Egyébként sem elégséges bemagolni a jogszabályokat ahhoz, hogy egy adott területen sikeresen végezzük a munkánkat. A mai joganyag annyira szerteágazó, és hatalmas (ezen kívül gyakran változik), hogy egyébként sem lenne elvárható, hogy a jogszabályokat szó szerint tudják az ügyvédek. Ez nem jelenti azt, hogy „jó hát így könnyű, akkor bárki elolvassa a neten a jogszabályt”. Az ügyvédek ugyanis ismerik a jogszabályok egymáshoz való viszonyát, tudják mi mivel van összefüggésben, mikor melyik szabályt kell alkalmazni.  Azt is megtanulják, hogy a nyers jogszabályt hogyan kell értelmezni, hogyan kell alkalmazni az elénk kerülő élethelyzetekre, és jó esetben az ítélkezési gyakorlatból is következtetni tudnak. Tehát nem elég elolvasni a neten elénk kerülő jogszabályt (pláne annak egy részét) ahhoz, hogy megfejtsünk egy jogesetet, ilyenkor igenis szükség van egy, a témában járatos ügyvédre, aki tudja, mit hol kell keresni.

4.Tévhit: Az ügyvédek könnyen meggazdagodnak, nagyon sok pénzt keresnek

Igaz, hogy az ügyvédek (általában) az átlagoshoz képest jó anyagi körülmények között élnek, és tény, hogy nem kell félteni őket, de egyáltalán nem jellemző, hogy gyorsan és könnyen meggazdagodnának. Ugyanis sokszor nem vesszük figyelembe, hogy a jogászok az ötéves jogi egyetem után legalább három-négy évig, a szakvizsga elvégzéséig, még nem dolgozhatnak önállóan, és így a korosztályukban az átlagosnál gyakran rosszabbul keresnek. A jogászok jellemzően még a szakvizsga utáni években sem keresik betegre magukat, hanem átlagos jövedelemmel rendelkeznek. Nem is beszélve arról, hogy egy éppen induló ügyvédi praxis sem hoz elsőre sokat a konyhára. Vagyis 30 éves kor alatt kifejezetten nem jellemző, hogy a jogvégzett emberek az átlagosnál jobban keresnének, a kezdő ügyvédek pedig a praxisuk kiépítéséig (mint minden vállalkozó) komoly anyagi nehézségekkel szembesülnek. Mivel ügyvédi praxist csak szakvizsga után lehet elkezdeni, ezért ezek a nehéz évek gyakran már a harmincas éveikben érik az ügyvédeket, amikor más népszerű szakmában már igenis jellemző az emelkedő anyagi megbecsülés. Tehát azok az anyagi körülmények, amelyeket a közgondolkodás úgy általában az ügyvédekhez társít, jellemzően a már befutott, kimunkált praxissal rendelkező, tapasztalt ügyvédekhez köthetőek, nem pedig általánosan az ügyvédekhez.