Ön itt áll:

Ügyféltörténetek

Munkajog
Munkajogi segítségnyújtás

Ügyfelünk munkaviszonya megszűnt, de az időarányos szabadságot a munkáltató nem adta ki és annak megváltásáról sem gondoskodott.

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Fogyasztóvédelmi igény sikeres érvényesítése

Ügyfelünk egy gépjárműre szerelhető tetőboxot rendelt egy internetes áruházból, azonban a megrendelt termék az ígért szállítási határidőn belül nem érkezett meg.

Elolvasom
Fogyasztóvédelem

Ügyfelünk egy multifokális szemüveget vásárolt, azonban rövid idő után kiderült, hogy a szemüveg viselése számára nem volt kényelmes, és nem tudta megszokni annak használatát.

Elolvasom
Kártérítés
Totálkáros autó

Ügyfél gépjárműve totálkárosra tört, azonban kárkori értéket alacsonyabbra állapított meg a biztosító, mint Ügyfelünk vélte, illetve mint a hasonló évjáratú, futású gépjárművek általános értéke.

Elolvasom
Kártérítés
Kártalanítás járatkésés esetén

Ügyfeleink gyermekükkel utaztak, melyhez egy ír légitársaság szolgáltatását vették igénybe.

Elolvasom
Eredményes eljárás

Ügyfelünk bejelentésében behajtási jogvédelmi szolgáltatásunkat kívánta igénybe venni hivatkozva a részére késedelmesen, több alkalommal általa a kötelezett részére megküldött sikertelen fizetési f...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Szolgáltatói hiba miatt kapcsolták le a szolgáltatást – társaságunk rendezte az ügyet

Ügyfelünk telefon- és internetszolgáltatójával került vitába, miután a szolgáltatásait korlátozták és visszakapcsolási díjat számítottak fel, mert nem fizette be a számlákat.

Elolvasom
Csecsemőgondozási díj

Ügyfelünk bejelentésében előadta, hogy a részére megítélt csecsemőgondozási díj valamint gyermekgondozási díj összegszerűségével egyet nem értve közigazgatási pert kezdeményezett, melyet jogerősen ...

Elolvasom
Fizetési meghagyásból per – a biztosító elismerte és teljesített

Ügyfelünk idegenhibás baleset érintettje volt.

Elolvasom
Kártérítés
Jégkár

Ügyfelünk Ingatlanában jégkár keletkezett.

Elolvasom
Elrontott szemöldöktetoválás

Ügyfelünk szemöldök tetováláson esett át és sajnálatos módon a tetováló groteszk és csúf munkát végzett rajta.

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Használt gépjármű meghibásodása

Ügyfelünk használt gépjárművet vásárolt, amely már alig 20 kilométer megtétele után súlyos rejtett hibák miatt használhatatlanná vált.

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
A hibás GPS

Ügyfelünk vásárolt egy GPS-t, mely nem nyújtotta a termékleírásban rögzített kamionos funkciót.

Elolvasom
Kártérítés
Nem fogadták el a kárigényt – mi elértük, hogy mégis megtérítsék

Ügyfelünk járművén kavicsfelverődés következtében keletkezett szélvédőkárt a másik fél gépjárművének közlekedése idézte elő.

Elolvasom
Egyéb
Értékcsökkenési kár elismerése

Ügyfelünk idegenhibás baleset érintettje volt.

Elolvasom
Egyéb
Sikeres követelésbehajtás fizetési meghagyásos eljárással

Ügyfelünk, egy elektronikai cikkek kiskereskedelmével foglalkozó vállalkozás, 2023.10.11.-én külön-külön több, mint 2.000.000,-Ft értében teljesített szolgáltatást két szerződött partnere javára, m...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 5 munkanapon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 5 munkanapon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

06-1 / 486-3600 info@legitimo.hu