Ön itt áll:

Irodabérlés – szerződésszegés

Egyéb

Jogtárs szerződéssel rendelkező céges ügyfelünk egy irodaházban bérelt egy irodahelyiséget. A szerződés rendelkezési alapján Ügyfelünk fizetési kötelezettsége az irodabérlettel összefüggésben 3 költség-tételből tevődik össze, mely szerint bérleti díjat, üzemeltetési díjat, és áramdíjat köteles fizetni. Az üzemeltetési díj a következőket foglalja magában: fűtés, víz, közös költség, hulladék.

A szerződés továbbá rendezi, hogy a bérleti díj összege évente egyszer módosítható 02.01. napi hatállyal, a KSH által közzétett előző éves inflációs rátával megegyező mértékben, az üzemeltetési díj, és az áramdíj vonatkozásában a közüzemi szolgáltatók áremelése esetén van lehetőség ezen díjak arányos módosítására.

A bérbeadó a szerződés rendelkezésivel ellentétben Ügyfelünknek külön számlát állított ki a közös költségről, annak ellenére, hogy azt az üzemeltetési díj magában foglalja, illetve az üzemeltetési díjat az energiaárak emelkedésére hivatkozással háromszorosára emelte. Ügyfelünket részletes jogi állásfoglalással láttuk el a Bérbeadó szerződésszegő magatartásával kapcsolatban, és meghatalmazást kértünk tőle a képviseletének ellátása érdekében.

A képviselet ellátására azonban nem volt szükség, tekintettel arra, hogy a részletes jogi állásfoglalás felhasználásával az Ügyfél maga kezdeményezett egyeztetést a Bérbeadóval, aki a számlák korrekcióját el is végezte, így az ügy rendkívül gyorsan lezárult, Ügyfelünk megelégedettségére.

Kapcsolódó esettanulmányok

Egyéb
Kártérítés
Tűzkár

Ügyfelünk azzal a problémával keresett meg, hogy előző éjjel családi házuk melléképületében elektromos tűz keletkezett. A tűz nagyon gyorsan átterjedt a főépületre is, mely következtében a teljes h...

Elolvasom
Egyéb
Közlekedés
Közlekedési balesetek
Kedvezőtlen döntés

Közlekedési baleset esetén sok ügyfelünket meglepi az a körülmény, amikor postai úton átveszik a határozatot, melyben a szabálysértési hatóság kedvezőtlen döntést hozott. Tette ezt akként a szabály...

Elolvasom
Egyéb
Viharkár

Ügyfelünk ingatlanának kéményében sajnos jelentős károkat okozott egy vihar, és kéményét letépte a szél. A lakásbiztosító kötelezettséget vállalt arra, hogy a javítási költségeket megtéríti, így a ...

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.