Ön itt áll:

Motorhiba az újonnan vásárolt autóban

Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés
Közlekedés

Ügyfelünk használtautó kereskedésben vásárolt egy gépjárművet. Az adásvételi szerződés megkötését megelőzően az autót megtekintette, kipróbálta, kifogástalannak vélte. Majd 3 hét elteltével az autó egyszer csak megállt alatta a forgalomban. Szervizbe szállíttatta, ahol kiderült, motorhiba áll a háttérben.

Tanácsunkra nyomban fel is kereste a kereskedést, jelezve a hibát. Mivel megválni nem kívánt új szerzeményétől, így a javítás költségeinek megtérítését kérte, azonban igénye elutasításra került.

Következő lépésként Társaságunk hivatalos felszólító levelet küldött az eladónak, mely szerint fogyasztó (Ügyfelünk) és vállalkozás (kereskedés) között létrejött adásvételi szerződések esetén a vásárlást követő 6 hónapon belül felismert hiba jogszabályi vélelem alapján már az adásvétel pillanatában fennállt. Ennek ellenkezőjét a kereskedés köteles bizonyítani. Csatoltuk a motorhibára vonatkozó, szerviz által kiállított szakvéleményt, illetve a javítási árajánlatot, az eladót pedig köteleztük a javításból eredő költségek viselésére.

Az eladó kitartóan figyelmen kívül hagyta az újabb felszólítást, majd közjegyző előtti fizetési meghagyásos eljárást indítottunk vele szemben. Ez végre elérte célját, és egy elnézést kérő levél érkezésével egyidejűleg Ügyfelünk számlájára utalta a kért összeget.

Kapcsolódó esettanulmányok

Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés
Hibás teljesítés esete

Ügyfelünk az év elején szerette volna régi, elavult fürdőszobáját felújítani. A munkával egy „szakembert” bízott meg, aki hangzatos ígéretekkel és mindent elsöprő önbizalommal igyekezett meggyőzni ...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Hibás teljesítés
Internetes vásárlás

Ügyfelünk egy internetes webáruházban vásárolt nagy értékű ipari fűnyírót. A fűnyírót személyesen vette át az internetes webáruház telephelyén. Az értékesítő vállalkozás szakmunkatársai végezték az...

Elolvasom
Fogyasztóvédelem
Napelem csere

Ügyfelünk nyaralásából hazatérve szembesült vele, hogy ingatlanjának tetején elhelyezett napelemek közül kettőnek az üvegezése megrepedt.

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.