Ön itt áll:

Váratlan ügyfélkapu-értesítés

Egyéb

Ügyfelünk egyik este a semmiből Ügyfélkapu tárhely értesítést kapott e-mailben. Gyanútlanul letöltötte a mellékletet, amiben egy idézést talált a Rendőrségtől.

Szabálysértési eljárásban idézték, mint eljárás alá vont személyt autója vonatkozásában. Semmit nem tudott erről ügyfelünk és nagyon megijedt az egésztől. Társaságunk segítségét kérte. Egy meghatalmazás adást követően Társaságunk eljáró jogásza igazolta meghatalmazását a Rendőrség előtt, majd informálódott arról, hogy miről is lehet szó.

A Rendőrség tájékoztatása szerint Ügyfelünk autója egy közlekedési balesetben volt érintett, ami okán feljelentették őt. Ügyfelünk továbbra sem tudott semmit az egészről, ezért aggodalma csak növekedett. Munkatársunk megnyugtatta, illetve személyesen elkísérte a személyes rendőrségi meghallgatásra. Jogászunk közbenjárásával a helyzet tisztázódni tudott, tekintettel arra, hogy az autó szemlére történő bemutatását követően kiderült, hogy Ügyfelünk autóján nem lelhetők fel külsérelmi nyomok. Jogászunk az egész tanúvallomás megtétele alatt támogatta Ügyfelünket és tájékoztatta arról, hogy mely nyilatkozatának milyen tárgyi súlya van a helyzet vonatkozásában. Az ügy rendeződött ügyfelünk elégedettségével.

Kapcsolódó esettanulmányok

Egyéb
Kártérítés
Tűzkár

Ügyfelünk azzal a problémával keresett meg, hogy előző éjjel családi házuk melléképületében elektromos tűz keletkezett. A tűz nagyon gyorsan átterjedt a főépületre is, mely következtében a teljes h...

Elolvasom
Egyéb
Közlekedés
Közlekedési balesetek
Kedvezőtlen döntés

Közlekedési baleset esetén sok ügyfelünket meglepi az a körülmény, amikor postai úton átveszik a határozatot, melyben a szabálysértési hatóság kedvezőtlen döntést hozott. Tette ezt akként a szabály...

Elolvasom
Egyéb
Irodabérlés – szerződésszegés

Jogtárs szerződéssel rendelkező céges ügyfelünk egy irodaházban bérelt egy irodahelyiséget. A szerződés rendelkezési alapján Ügyfelünk fizetési kötelezettsége az irodabérlettel összefüggésben 3 köl...

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.