Ön itt áll:

A garázdaság

Büntetőjog

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2024. március 21. ( 196 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

A köznyelvben és a közbeszédben sokszor találkozni lehet a „garázdálkodik”, vagy „garázda” kifejezésekkel. Ezek a fogalmak a büntetőjog és a szabálysértési jog területén pontosan meghatározott törvényi tényállásokat takarnak. Jelen írás témája a köznyugalom elleni bűncselekmények között talán a leginkább gyakori garázdaság bűncselekményének – illetve a garázdaság szabálysértésének - vizsgálata.

A garázdaság bűncselekményének alapesete

 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény alábbiak szerint tartalmazza a bűncselekmény tényállását.

Aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 Az ítélkezési gyakorlat és a jogirodalom a fentiekhez számos értelmezési szabályt alakított ki, alábbiak során ezek kerülnek ismertetésre.

  • Kihívóan közösségellenes magatartás: Lényegében azt lehet kihívóan közösségellenes magatartásnak tekinteni, ami a társadalmi együttélés szabályait nyíltan és egyértelműen semmibe veszi.
  • Erőszakos magatartás: Fontos elhatárolási pont a garázdaság bűncselekménye és szabálysértési alakzata között, hogy a bűncselekmény elkövetési magatartásának fogalmi eleme az erőszak alkalmazása. Erőszakos magatartásnak minősül a más személyre gyakorolt támadó jellegű fizikai ráhatás is, abban az esetben is, ha az nem alkalmas testi sérülés okozására. Garázdaság esetében ez lehet dolog elleni és személy elleni erőszak is. Példának okáért, ha valaki dühös szitkozódások közepette belerúg egy közterületen elhelyezett szeméttárolóba, akkor garázdaság vétségét valósítja meg dolog elleni erőszakkal.
  • Megbotránkozás, riadalom: A magatartásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy másokban megbotránkozást, vagy riadalmat keltsen. A megbotránkozás negatív értékítéletet, vélemény jelent. A riadalom esetében pedig ez félelemérzettel párosul.
    • E körben fontos felhívni a figyelmet arra, hogy a magatartás elég, ha alkalmas a megbotránkozás, vagy riadalom keltésére. Nem szükséges, hogy ténylegesen kiváltsa azokat.
    • Fontos továbbá, hogy potenciálisan több személyt kell érintenie a magatartásnak. Családon belül, zárt ajtók mögött tehát nem lehetséges megvalósítani a tényállást. Ugyanakkor udvaron, lépcsőházban – ahol például a szomszédok érintettek lehetnek – elkövethető a bűncselekmény.

A garázdaság csak szándékosan elkövethető bűncselekmény. A szándékos elkövetés azt jelenti, hogy a tudati oldalon az elkövető tisztában van cselekménye lehetséges következményeivel. Az akarati oldalon pedig az elkövető vagy kívánja a következményeket (dolus directus – egyenes szándék), vagy belenyugszik azokba (dolus eventualis – eshetőleges szándék). A szándékosságnak ki kell terjedni valamennyi fent felsorolt ismérvre.

Kiemelendő, hogy a garázdaság egy úgynevezett szubszidiárius bűncselekmény. Ez azt jelenti, hogy csak abban az esetben valósul meg, ha súlyosabb bűncselekményt nem valósít meg az elkövetett cselekmény. Így bűnhalmazatban nem állhat a súlyos testi sértéssel, ugyanis az súlyosabban büntetendő bűncselekmény. Ugyanakkor egy közterületen adott pofonnal megvalósítható a garázdaság és a könnyű testi sértés bűncselekményének halmazata.

 

A garázdaság minősített esetei

A fenti alaptényállás – azaz a garázdaság vétsége – különböző minősítő körülmények alapján bűntettként minősül. A törvény a következő rendelkezéseket tartalmazza:

A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha a garázdaságot

  • csoportosan,
  • a köznyugalmat súlyosan megzavarva,
  • fegyveresen,
  • felfegyverkezve vagy
  • nyilvános rendezvényen vagy gyűlésen követik el.

A fentiek közül kiemelendő a csoportos garázdaság. Csoportosan követik el a bűncselekményt, ha az elkövetésben legalább három személy vesz részt. Ezért két társaság egymás közötti nézeteltérésének közterületen történő tettleges rendezése például tipikus esetben csoportosan elkövetett garázdaságot valósít meg.

 

A garázdaság szabálysértése

A hatályos Szabálysértési Törvény a következőképpen szabályozza a garázdaság szabálysértésének tényállását.

Aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, szabálysértést követ el. – Látható tehát, hogy a fenti büntetőjogi fogalommal szemben itt kimarad az erőszak használata.

A bírósági gyakorlat alapján például szabálysértés valósult meg, amikor az elkövető komoly félelem kiváltására nem alkalmas fenyegető kijelentés megtételével, jelentéktelen összeget kért egy másik személytől. A történeti tényállás szerint a fiatalkorú elkövető odament 3 gyermekkorú fiúhoz, és pénzt kért tőlük. A gyerekek közölték, hogy nincs pénzük, mire az elkövető megmutatta a nadrágja övrészébe rejtett botot, és olyan kijelentést tett: „Ha nem adtok pénzt, kicsúszik ez a bot, és a torkotokra nyomom!” – Ebben az esetben tehát erőszakos magatartás hiányában nem valósult meg a bűncselekmény, hanem helyette szabálysértésként minősült a magatartás.

Kapcsolódó jogi hírek

Büntetőjog
Munkajog
A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye

Az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények közül leginkább az emberölés, vagy a testi sértés juthat eszünkbe. Gyakran előfordulnak azonban olyan balesetek, veszélyhelyzetek, amikor val...

Elolvasom
Büntetőjog
Kártérítés
Közlekedés
A végszükségről

A végszükség jogintézménye – mint büntethetőséget kizáró ok – önálló értekezést kíván, ugyanis a büntetőjogi és szabálysértési jogi gyakorlatban rendkívül fontos felelősségre vonási akadály tud len...

Elolvasom
Büntetőjog
Ingatlan
Tisztázzuk, mi az a hűtlen kezelés

A hűtlen kezelés egy olyan gyakran használt és hallott fogalom, aminek pontos fogalmával kapcsolatban tapasztalataink szerint igen nagy ellentmondások vannak.

Elolvasom
Büntetőjog
Munkajog
A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűncselekménye

Az élet, testi épség és egészség elleni bűncselekmények közül leginkább az emberölés, vagy a testi sértés juthat eszünkbe. Gyakran előfordulnak azonban olyan balesetek, veszélyhelyzetek, amikor val...

Elolvasom
Büntetőjog
Kártérítés
Közlekedés
A végszükségről

A végszükség jogintézménye – mint büntethetőséget kizáró ok – önálló értekezést kíván, ugyanis a büntetőjogi és szabálysértési jogi gyakorlatban rendkívül fontos felelősségre vonási akadály tud len...

Elolvasom
Büntetőjog
Ingatlan
Tisztázzuk, mi az a hűtlen kezelés

A hűtlen kezelés egy olyan gyakran használt és hallott fogalom, aminek pontos fogalmával kapcsolatban tapasztalataink szerint igen nagy ellentmondások vannak.

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.