Ön itt áll:

A jogos védelemről

Egyéb

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2023. május 17. ( 505 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Jelenleg hatályos büntetőjogunk több olyan okot is tartalmaz, amelyek fennállása az elkövető büntethetőségét kizárja, vagy korlátozza. Ilyen ok például az, ha az elkövető gyermekkorú, kóros elmeállapotú, kényszer vagy fenyegetés hatása alatt áll. Szintén büntethetőséget kizáró, illetve korlátozó ok az úgynevezett jogos védelem is. De mi is az a jogos védelem?

A jogos védelem két formája

A jogos védelemnek alapvetően két formáját különböztethetjük meg: az úgynevezett megelőző jogos védelmet, illetve a jogtalan támadás elhárításához szükséges jogos védelmet. A jogos védelem mindkét formája azt az Alaptörvényben rögzített alapvetés gyakorlati megvalósítását szolgálja, amely kimondja, hogy mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a személye, illetve a tulajdona ellen intézett vagy az ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához.

A megelőző jogos védelem

A Büntető Törvénykönyv kimondja, hogy „nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.”.

A fenti meghatározásból is jól kitűnik, hogy ahhoz, hogy megelőző jogos védelemről beszélhessünk több feltételnek együttesen kell fennállnia. A fogalom központi eleme az, hogy a jogtalan támadással szemben védekező személy valamilyen védelmi eszközt telepít a támadás megelőzése céljából. A jogszabály konkrétan nem határozza meg, hogy milyen védelmi eszközről lehet szó, tipikus példaként ide tartozik a villanypásztor, de ilyen védelmi eszköz lehet például egy lándzsaszerű kerítés, verem vagy gödör ásása. Fontos azonban, hogy a védelmi eszköz csak olyan lehet, amely élet kioltására nem alkalmas, nagy erősségű, illetőleg magasfeszültségű áramot tehát jogszerűen nem lehet a kerítésbe vezetni azért, hogy lakásunkat vagy javainkat megvédjük a betörőkkel szemben. Amennyiben a telepített védelmi eszköz a testi épség sérelménél súlyosabb, tehát élet kioltásával járó következménnyel jár, úgy a védekező emberölés miatt felelősségre lesz vonható. Ezen túlmenően pedig ha nem a jogtalan támadónak, hanem vétlen személynek okoz sérülést a védekező által telepített eszköz, úgy ennek kockázatát jogtalan támadás hiányában a védekezőnek kell viselnie. Ez azt jelenti, hogy ha a védelmi eszköz vétlen személynek okoz sérelmet, e sérelem gondatlanságból történt okozásáért (például testi sértés, vagy foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gondatlan vétsége miatt) a védekező felel.

A bíróságoknak ezen túlmenően azt is vizsgálniuk kell, hogy a védekező megtett-e mindent, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet. E körben a jogszabály szintén nem határoz meg konkrét magatartásokat, amelyek megvalósulása esetén e feltétel teljesül, vagy nem teljesül, így a konkrét eset minden körülményének alapos vizsgálata szükséges. A kötelezettség teljesíthető például a jogtalan támadás esetleges következményeire a figyelmet közvetlen vagy közvetett módon felhívó valamely jelzés (felirat, ábrázolás, fény- vagy hangjelzés) alkalmazásával. Az adott helyzetben elvárhatóság azt fejezi ki, hogy nem csupán a védekező személye, hanem a választott eszköz is befolyásolja, hogy milyen módon kell a védekezőnek a sérelem elkerülése érdekében mindent megtennie.

A jogos védelem másik esete

A Büntető Törvénykönyv rögzíti azt is, hogy „nem büntetendő az a cselekmény, amely a saját, illetve más vagy mások személye, javai vagy a közérdek ellen intézett, illetve ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.”

Jól látható tehát, hogy a jogos védelem ezen fajtájánál is egy jogtalan támadással szembeni védekezésről van szó, amelyet védekező magatartásával igyekszik elhárítani. Ebben az esetben azonban a támadásnak „intézettnek”, vagy „közvetlenül fenyegetőnek” kell lennie. Közvetlenül fenyegető támadásról akkor beszélünk, ha az elhárító cselekmény akkor és ott történő kifejtésének az elmulasztása a későbbi elhárítás lehetőségét kizárja. A megtámadottnak nem kell megvárnia, hogy a közvetlen fenyegetésből a támadás ki is fejlődjön, a szembeszállás joga éppúgy megilleti a közvetlen fenyegetés esetén is.

Fontos azonban, hogy a jogos védelmi helyzet csak addig áll fenn, amíg a jogtalan támadás, vagy a közvetlen fenyegetés tart. Amennyiben tehát a támadó észlelhetően felhagy a támadással, például azzal, hogy elfut a helyszínről, a jogos védelmi helyzet már nem áll fenn. Ebben az esetben ha a védekező a korábbi támadó után fut és őt utolérve bántalmazza, úgy a jogos védelem már nem lesz büntethetőséget kizáró ok.

A fentieken túlmenően a bíróságoknak azt is vizsgálniuk kell, hogy a védekező a jogtalan támadás elhárításához szükséges magatartást fejtett-e ki. Nem büntethető azonban az, aki az elhárítás szükséges mértékét ijedtségből vagy menthető felindulásból lépi túl.

A szituációs jogos védelem

A Büntető Törvénykönyv meghatároz továbbá bizonyos eseteket, amikor a támadást úgy kell tekinteni, mintha az a védekező életének kioltására is irányult volna. Ezekben az esetekben tehát egy megdönthetetlen törvényi vélelemről van szó. Ilyen szituációk fennállása esetén a bíróságoknak nem kell azt vizsgálnia, hogy a védekező elhárító magatartása szükséges volt-e, másképpen fogalmazva ezen esetekben a támadó életének kioltása is szükséges magatartásnak minősül. Ilyen eset, hogyha a személy elleni támadást éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan követik el.  Szintén ilyen esetet eredmény az, hogyha a támadást lakásba éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történő jogtalan behatolással vagy lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolással követik el. Amennyiben tehát a védekező a lakásba éjjel behatoló betörőt leszúrja, az pedig életét veszti, úgy a védekező jogos védelemre hivatkozással mentesülhet a büntetőjogi felelősségre vonás alól.

Összegzés

A jogos védelemmel, megelőző jogos védelemmel összefüggő ügyek általában nem a könnyebben megítélhető, illetve elbírálható ügyek közé. Látható, hogy a bíróságoknak is több körülményt kell feltárniuk és megítélniük, és sokan hivatkoznak rá akkor is, amikor a védelem valójában nem illeti meg őket. Összegzésként azonban az elmondható, hogy büntetőjogi jogszabályaink bizonyos korlátok között, de mindenki számára lehetővé teszik, hogy az őt ért jogtalan támadással szemben fellépjen.

Kapcsolódó jogi hírek

Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.