Ön itt áll:

Felmondási indokolás követelményei a munkajogban I. – Valós felmondási indok

Munkajog
Felmondás

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2024. április 8. ( 178 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

A felmondás indokolási kötelezettségből egyenesen megállapítható, hogy kizárólag az olyan indok mondható jogszerűnek, amely egyben valós is. Az indok valóságának a követelménye tulajdonképpen az indokolási kötelezettségből egyértelműen következik, más esetben az indokolási kötelezettségnek nem lenne értelme, elvesztené a rendeltetését. Ebből következik, hogy a tényeknek meg nem felelő indokolás esetén a munkáltatói felmondás eleve nem fogadható el.

Fontos, hogy a felmondás indokának már a közléskor megvalósultnak kell lennie, emiatt a később bekövetkező körülmények a korábbi indok esetleges valótlanságát már nem változtatják meg.

Ugyanakkor – különösen hosszabb ideig tartó átszervezés esetén – a folyamat részeként megjelölt felmondási indok esetén nem szükséges a folyamat befejezettsége a felmondási indok valóságának megítélése szempontjából. (BH 2000.225.)

A munkavállaló részére átadott felmondásban a megjelölt indok végleges, nincs lehetőség azt utólag kiegészíteni, továbbá nem áll módjában a munkáltatónak olyan új felmondási indokot bizonyítani, amelynek közlésére nem került sor. Más a helyzet akkor, ha a felmondási indokot általánosságban határozza meg a munkáltató, ebben az esetben ugyanis lehetőség van a felmondási indok kiegészítésére, annak részletezése révén. Ebből kifolyólag megállapítható, hogy – a világosság követelményének betartásával – jogszerűnek minősül a felmondás okának általános megjelölése. Ennek feleltethető meg a munkakör megszűnésére való utalás.

Mindemellett az olyan általános jellegű felmondási indok, mely alapján a munkavállaló „nem alkalmas” a munkaköre betöltésére, nem felel meg a világosság követelményének, emiatt annak valóságának bizonyítására sincs lehetőség. Kimondottan a munkáltató átszervezését, ezen belül is a létszámcsökkentést megjelölő felmondási indokolások gyakorta utalást tartalmaznak az átszervezést kiváltó körülményekre egyaránt, értve ez alatt például a piac átalakulását, a gazdasági, gazdálkodási lehetőségek beszűkülését.

A bírói gyakorlat az előbbiekben felsorolt körülményeket nem minősíti a munkáltatói felmondás közvetlen okának, így ennek bizonyításától is eltekint. A legtöbb esetben jellemzően a munkáltatói felmondás több indokot is magában foglal. E körben, amennyiben kizárólag egy indok mutatkozik valósnak, viszont az igazolt indok megalapozza a munkáltatói jognyilatkozatot, a felmondás jogszerűnek minősül.

Ebben a helyzetben azt vizsgálja tehát a bírói gyakorlat, hogy a valós indok egyedül képes-e megalapozni a munkáltatói felmondást. Másként kell megítélni, ha a felmondás konkrétan utalást tesz arra, hogy a munkaviszony megszüntetését a megjelölt felmondási indokok együttesen alapozzák meg. E körben akár egy felmondási indok valótlansága jogellenessé teszi a munkáltatói felmondást.

Kapcsolódó jogi hírek

Munkajog
Mi a teendő munkabaleset esetén?

Munkabalesetnek az a baleset minősül, ami a munkavállalót a szervezett munkavégzés közben vagy azzal kapcsolatban éri, a baleset időpontjától és helyétől illetve a sérülést elszenvedett alkalmazott...

Elolvasom
Egyéb
Munkajog
Munkabaleset vagy sem?

A Munka Törvénykönyve egyértelműen rögzíti, hogy a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt. A munkáltató e kötelezettsége alól akkor mentesül,...

Elolvasom
Munkajog
Felmondás, vagy elbocsátás?

Ügyfelünk folyamatosan romló egészségi állapota miatt munkáját már nehezen tudta ellátni, üzemorvosi minősítései időről-időre rosszabbak voltak, munkáltatója mégsem bocsátotta el őt.

Elolvasom
Munkajog
Mi a teendő munkabaleset esetén?

Munkabalesetnek az a baleset minősül, ami a munkavállalót a szervezett munkavégzés közben vagy azzal kapcsolatban éri, a baleset időpontjától és helyétől illetve a sérülést elszenvedett alkalmazott...

Elolvasom
Egyéb
Munkajog
Munkabaleset vagy sem?

A Munka Törvénykönyve egyértelműen rögzíti, hogy a munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt. A munkáltató e kötelezettsége alól akkor mentesül,...

Elolvasom
Munkajog
Felmondás, vagy elbocsátás?

Ügyfelünk folyamatosan romló egészségi állapota miatt munkáját már nehezen tudta ellátni, üzemorvosi minősítései időről-időre rosszabbak voltak, munkáltatója mégsem bocsátotta el őt.

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.