Ön itt áll:

Jognyilatkozat és szerződés – 2. rész

Polgári törvénykönyv

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2024. augusztus 15. ( 49 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Korábbi írásunkban részletesen foglalkoztunk a jognyilatkozat Polgári Törvénykönyv szerinti meghatározásával. Vizsgáltuk a jognyilatkozat hatályosulását, alakiságát és értelmezését. Jelen cikk témája a szerződés, mint az egyik legfontosabb és leggyakoribb kötelemkeletkeztető jogügylet.

A szerződés fogalma

A Ptk. vonatkozó definíciója szerint a szerződés a felek kölcsönös és egybehangzó jognyilatkozata, amelyből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére.

A jogszabályi fogalommeghatározásból látható, hogy a szerződés legalább két fél között jöhet létre. Tipikusan van egy jogosult és kötelezett, illetve egy szolgáltatás és egy ellenszolgáltatás. Vannak ugyanakkor többoldalú jogviszonyok is, tehát egyszerre akár több tíz, vagy több száz fél is lehet egy szerződésben. Vannak továbbá ingyenes szerződések is, ahol lényegében csak szolgáltatás van és nincs ellenszolgáltatás.

A szerződés alapelvei

A Ptk. vonatkozó szabályai alapján a jogirodalom a következő alapelveket különbözteti meg a szerződéseket illetően.

1.A szerződési szabadság elve.

2.A visszterhesség vélelme.

3.Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség elve.

 

A szerződési szabadság elve meghatározó, a modern piacgazdaság egyik alappillérének tekinthető. Ez a következő szabadságokat foglalja magában.

  • Akaratszabadság: szabadon eldönthetjük, hogy kötünk-e szerződést
  • Partnerválasztás szabadsága: szabadon megválaszthatjuk, kivel kötünk szerződést
  • Típusválasztás: szabadon választhatunk a Ptk-ban nevesített szerződéstípusok közül, vagy azoktól eltérve akár úgynevezett atipikus szerződéseket is köthetünk.
  • Tartalomszabadság: A felek szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát.
  • Diszpozitivitás: A szerződéseknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályaitól főszabályként egyező akarattal eltérhetnek.
  1. A szerződési szabadság elve alól vannak kivételek. Bizonyos esetekben a jogszabály meghatározza a szerződés tartalmát, valamint szerződéskötési kötelezettséget is előírhat.
  2. A visszterhesség vélelme szerint a szerződéssel kikötött szolgáltatásért – ha a szerződésből vagy a körülményekből más nem következik – ellenszolgáltatás jár. Ez alól szintén vannak kivételek, sok esetben ingyenes szerződéseket is lehet kötni. Például az ajándékozási szerződés egy ingyenes szerződés.
  3. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség alapján a felek kötelesek a szerződéskötési tárgyalások alatt, a szerződés megkötésénél, fennállása alatt és megszüntetése során együttműködni és tájékoztatni egymást a szerződést érintő lényeges körülményekről.

A szerződés létrejötte

A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. Ehhez a lényeges és a felek bármelyike által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Például lényeges kérdésnek minősül egy termék vételára. Továbbá – amennyiben ezt kifejezésre juttatja a szerződő fél – akár a termék egyes funkciói, tulajdonságai, egyéb jellemzői is lényeges kérdésnek minősülhet.

A szerződés egy – lényeges kérdésekre kiterjedő – ajánlattal, illetőleg az ajánlatra tett elfogadó nyilatkozattal jön létre. A szerződéses jognyilatkozatok alakiságától függően változhat az ajánlati kötöttség időtartama, ennek részleteit jelen írásban nem fejtjük ki.

A szerződés értelmezése

Az egyes szerződési feltételeket és nyilatkozatokat a szerződés egészével összhangban kell értelmezni.

Ha a szerződés egyedileg meg nem tárgyalt feltételének tartalma ennek alapján nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel alkalmazójával szerződő fél számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni.

Fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés esetén ezt a szabályt kell alkalmazni a szerződés bármely feltételének értelmezésére.

Kapcsolódó jogi hírek

Egyéb
Kártérítés
Polgári törvénykönyv
Sikkasztás, csalás vagy kártérítés?

Gyakorta fennálló probléma, hogy az emberek nem tudják eldönteni egy adott jogvita kapcsán, hogy milyen irányban induljanak el az igényérvényesítés kapcsán és itt most nem feltétlenül arra kell gon...

Elolvasom
Polgári törvénykönyv
Végrehajtás alatt állunk, de mit tehetünk?

Sajnos számos ügyfelünk küzd azzal a problémával, hogy tartozásaik mértéke meghaladják gazdasági teljesítőképeségük határait. Az ilyen esetekben, amikor az adós nem tuja adósságát megfizetni, a jog...

Elolvasom
Polgári törvénykönyv
Szerződésjog
Két tanút a papírra, de miért?

Ügyfeleink sokszor kapják eljáró jogászainktól azt a tanácsot, hogy a felek között otthon barkácsolt okiratokat mindenképp lássák el két tanúval. Sok ügyfélben ez értetlenséget vált ki, mivel habár...

Elolvasom
Egyéb
Kártérítés
Polgári törvénykönyv
Sikkasztás, csalás vagy kártérítés?

Gyakorta fennálló probléma, hogy az emberek nem tudják eldönteni egy adott jogvita kapcsán, hogy milyen irányban induljanak el az igényérvényesítés kapcsán és itt most nem feltétlenül arra kell gon...

Elolvasom
Polgári törvénykönyv
Végrehajtás alatt állunk, de mit tehetünk?

Sajnos számos ügyfelünk küzd azzal a problémával, hogy tartozásaik mértéke meghaladják gazdasági teljesítőképeségük határait. Az ilyen esetekben, amikor az adós nem tuja adósságát megfizetni, a jog...

Elolvasom
Polgári törvénykönyv
Szerződésjog
Két tanút a papírra, de miért?

Ügyfeleink sokszor kapják eljáró jogászainktól azt a tanácsot, hogy a felek között otthon barkácsolt okiratokat mindenképp lássák el két tanúval. Sok ügyfélben ez értetlenséget vált ki, mivel habár...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.