Ön itt áll:

Jogorvoslatok a közigazgatásban

Egyéb

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2023. december 22. ( 286 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Életünk során egészen biztosan előfordul, hogy hatósági eljárás alanyaivá válunk, amelynek során a hatóság döntésével befolyásolja a jogainkat, illetve kötelezettségeinket. A hatóság érdemi döntésével szemben mindig rendelkezésre áll jogorvoslati lehetőség. Nézzük meg, hogy kifejezetten a közigazgatásban milyen jogorvoslatokat különböztetünk meg.

A jogorvoslathoz való jog alkotmányos alapjai

Magyarország Alaptörvénye tartalmazza a jogorvoslathoz való alapvető jogot. Eszerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.

Az alkotmánybírósági gyakorlat szerint a jogorvoslathoz való jog tartalmát tekintve azt jelenti, hogy az érdemi határozat felülvizsgálata érdekében legyen lehetőség más szervhez, vagy azonos szerv magasabb fórumához fordulni. A tisztességes eljáráshoz való jog mindezt kiegészítve rögzíti, hogy a bírósági útnak végső soron minden döntés esetén nyitva kell állni. Tehát jogunk van ahhoz, hogy független és pártatlan bíróság tárgyalja az ügyünket.

Jogorvoslatok az Általános Közigazgatási Rendtartásban (Ákr.)

A közigazgatási hatóság ügyekben és hatósági ellenőrzések során alapvetően az Ákr. rendelkezéseit, azaz a 2016. évi CL. törvényt kell alkalmazni. Jelen írásban az Ákr. jogorvoslati szabályait tárgyaljuk. Vannak bizonyos hatóság eljárások, amikre nem vonatkoznak ezek a szabályok, de az eljárások döntő többségére alkalmazni kell az Ákr. jogorvoslatait.

A jogszabály rögzíti, hogy a hatóság határozata – azaz érdemi döntése – ellen önálló jogorvoslatnak van helye. A végzések – azaz nem érdemi döntések – ellen csak bizonyos, meghatározott esetekben van jogorvoslat.

A törvény megkülönbözteti a kérelemre indult eljárásokban és a hivatalból indult eljárásokban alkalmazható jogorvoslatokat. A kérelemre induló eljárásokról tudni kell, hogy azok az ügyfél kérelmére indulnak. A hivatalból induló eljárásokat pedig a hatóság saját maga indítja meg kérelem hiányában is.

  • Jogorvoslatok a kérelemre induló eljárásokban
    • Közigazgatási per
    • Fellebbezési eljárás
  • Jogorvoslatok a hivatalból induló eljárásokban
    • Döntés módosítása, vagy visszavonása saját hatáskörben
    • Felügyeleti eljárás
    • Ügyészi fellépés nyomán indult eljárás

A közigazgatási per

A közigazgatási per az általános jogorvoslat a közigazgatási hatóság határozataival szemben. Főszabályként ugyanis fellebbezéssel már nem lehet támadni a határozatokat, hanem rögtön a bírói áll rendelkezésre. Az eljárásra a Közigazgatási Perrendtartás szabályait kell alkalmazni. A perre alapvetően a közigazgatási kollégiummal rendelkező Törvényszékeknek van hatásköre. A keresetlevelet a döntés közlésétől számított 30 napon belül kell benyújtani az első fokon eljárt hatóságnál.

Nagyon fontos tudni, hogy a perindításnak nincs halasztó hatálya, azaz a határozat végrehajthatóságát ez nem befolyásolja. Úgynevezett azonnali jogvédelmet lehet kérni ugyanakkor bizonyos feltételek esetén. Ha az azonnali jogvédelemnek helyt ad a bíróság, akkor halasztó hatályt is elrendelhet.

A bíróság – amennyiben a keresetnek helyt ad – a döntést hatályon kívül helyezheti, megsemmisítheti, illetve szűk körben megváltoztathatja.

A fellebbezés

Ha törvény lehetőséget biztosít erre, akkor van lehetőség fellebbezni a hatóság döntését. Fontos, hogy ehhez kifejezett törvényi rendelkezés kell. Példának okáért önkormányzati szervek döntése ellen főszabályként van lehetőség a fellebbezésre.

A fellebbezést a másodfokú hatóság bírálja el. Például a polgármester határozata ellen benyújtott fellebbezést a képviselő testület. A fellebbezést a döntés közlésétől számított 15 napon belül lehet előterjeszteni a határozatot hozó hatóságnál. A fellebbezésnek halasztó hatálya van a döntés végrehajtására.

A másodfokú hatóság a döntést helybenhagyja, megsemmisíti, vagy megváltoztatja.

A döntés módosítása, vagy visszavonása saját hatáskörben

A hatóság saját döntését a közléstől számított egy éven belül legfeljebb egy ízben módosítja, vagy visszavonja, ha a döntés jogszabályt sért. Erre csak akkor van lehetőség, ha más szerv még nem bírálta el a döntést és a változtatás nem sért jóhiszeműen szerzett jogot.

Felügyeleti eljárás

A döntést meghozó hatóság felügyeleti szerve egy ízben megváltoztathatja, vagy megsemmisítheti a jogszabálysértő döntést és akár új eljárásra utasíthatja a hatóságot.

Ügyészi felhívás és fellépés

Az ügyész ellenőrzi a közigazgatási szervek törvényességét. Amennyiben jogszabálysértést érzékel, akkor felhívja a hatóságot annak orvoslására. Ha ez nem vezet eredményre, akkor közigazgatási pert indíthat.

Kapcsolódó jogi hírek

Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.