Ön itt áll:

Magánrendezvények szervezése jogi szemmel

Egyéb

A cikk utolsó frissítésének időpontja: 2023. július 3. ( 458 napja)

Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Ha nincs is mindannyiunknak tökéletes szervezési vénája, bármikor előfordulhat, hogy kisebb-nagyobb rendezvényt szervezünk – legyen az egy családi összejövetel, vagy egy több száz fős helyi közösségi program. Nem árt azonban tisztában lennünk néhány jogi körülménnyel a szervezés előtt és alatt.

A magánrendezvény fogalmát nem határozza meg jelenleg egy jogszabály sem – a koronavírus idején hatályban lévő veszélyhelyzeti rendeletek sem adtak pontos meghatározást, csak részletekben szabályozták a családi- és egyéb rendezvények tartásának kereteit. A szavak általános jelentése alapján, valamint a rendezvények biztosítására vonatkozó jogszabályokból azonban szerencsére jól körülhatárolhatóak az egyes összejövetelek közötti különbségek.

Magánrendezvény alatt a cikkben azt értjük, ha a résztvevők „meghívásos alapon” vesznek részt az eseményen, oda nem mehet be bárki. Amennyiben a szervező meghív száz embert, de a helyszínt pl. közterületen tartja és nem biztosítja az összejövetel magánjellegét, már megvan a lehetősége annak, hogy nyilvános rendezvényként bárki betérjen, a résztvevők száma pedig már elérje azt a küszöbértéket, hogy kötelező magatartási szabályokra figyelemmel kell hogy legyen a szervező.

A jelenlévők száma

Fontos szempont, hogy a szervező tisztában legyen a résztvevők pontos – vagy várható – számával. Egészségügyi személyzet biztosítása, megfelelő számú mosdóhelyiség megléte, a rendőrség vagy az önkormányzat felé történő bejelentés, a rendezvény zavartalan lebonyolításának biztosítása, tűzvédelmi intézkedések stb., ezek szükségessége és szintje mind attól függ, hogy a jelenlévő személyek elérnek-e egy bizonyos – jogszabályban meghatározott – számot?

Ez lényegtelen abból a szempontból, hogy zártkörű vagy nyilvános rendezvényről van szó, a „kulcsszámok” több jogszabályban is a 300 fő, 1000 fő. Több ezer fős tömegrendezvények esetében – ami ugyanúgy lehet egy magánrendezvény is, csak nem gyakori – sokkal komolyabb feltételeket támaszt a jogalkotó a rendezvényt szervezővel szemben.

A rendezvény jellege – engedély?!

Amennyiben zenés, táncos (magán)rendezvényről van szó és a résztvevők száma meghaladja az 1000 főt, az esemény lebonyolításához rendezvénytartási engedélyt kell beszerezni. Ha az engedélyezési folyamat során nem is kell bemutatnia, az engedély jogosultját terheli a felelősség azért, hogy a tevékenységekhez szükséges engedélyek és képesítések minden érintettnek meglegyenek.

Az engedélyt zenés-táncos rendezvények esetén a település jegyzője adja ki, az ügyintézési határidő húsz nap. Ha épületben tartják a rendezvényt, akkor az építmény üzemeltetője, szabadtéri rendezvény esetében pedig a rendezvény szervezője kell hogy írásban benyújtsa a kérelmet. A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet részletezi, hogy a kérelemhez pontosan miket kell csatolni.

Amennyiben megadja az engedélyt a jegyző, nyilvántartásba is veszi a rendezvényt, amely az önkormányzat honlapján elérhető. Zenés-táncos rendezvénynél tehát az 1000 fő a mérőszám, ha pedig az esemény száma eléri a 300 főt, a tűzvédelmi előírásoknak már jelentősége lehet a rendezvény helyszínétől függően. A részletszabályokat az Országos Tűzvédelmi Szabályzatról szóló rendeletben találjuk meg.

Hova szervezzük a rendezvényt?

A résztvevők számán túl a szervező jogi kötelezettségét érinti az is, hogy hol tartja a rendezvényt. Épület, építmény esetében az ingatlan használatának jellege befolyásolja a rendezvénytartást a fenti OTSZ rendelettel összhangban (pl. kulturális központ, sportlétesítmény). Szabadtér esetében pedig nem mindegy, hogy magánterületről vagy közterületről van szó.

Amennyiben nem nagyszámú a magánrendezvény, de közterületen tartják, a rendezvény tartásáról az illetékes önkormányzatot előzetesen értesíteni szükséges. Lehet, hogy külön engedély nem kell bizonyos létszám alatt ahhoz, hogy programot szervezzenek közterületen, ez a helyi önkormányzattól függ, amely jogosult rendeletben meghatározni a közterület használatának kereteit. A terület használatának engedélyén felül többek között a zajszint megtartásának követelményeit, a rendezvény legkésőbbi befejezésének idejét is korlátozhatja saját hatáskörben az önkormányzat.

Ha magánterületre szervezik az eseményt, nagyobb a mozgástere a szervezőnek, de ilyenkor is figyelnie kell az általános polgári jogi szabályokra, a csendháborítás vagy egyéb szabálysértés megelőzésére.

A rendezvény konkrét jellege árnyalhatja a cikkben ismertetett szempontokat, arra törekedtünk, hogy alapvető jogi támpontokat adjunk a kisebb-nagyobb számú – elsősorban magánjellegű – rendezvények szervezése során azért, hogy ne érje se a szervezőt, se a résztvevőket semmilyen meglepetés.

Kapcsolódó jogi hírek

Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények I.

A vagyon elleni bűncselekmények két csoportját ismeri jelenleg hatályos Büntető Törvénykönyvünk. Ezek a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények és a „sima” vagyon elleni bűncselekmények. Jelen kétr...

Elolvasom
Egyéb
Vagyon elleni bűncselekmények II.

Korábbi cikkünkben a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények kategóriáját ismertettük. Jelen cikkünkben a vagyon elleni bűncselekmények másik nagy kategóriájával foglalkozunk, az „sima” vagyon elle...

Elolvasom
Egyéb
Esküvői szerződéses kisokos

Bár messze még a 2023-as szezon, az esküvői szolgáltatók lefoglalása már javában megkezdődött. Mindenki igyekszik minél jobb áron, minél professzionálisabb szolgáltatásra szerződni. Nyilván az, hog...

Elolvasom

Kérdése vagy jogi problémája van?

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.

Kérdésem van
Meglévő ügyfél?
Lépjen be az ügyféltérbe

Kérjük, töltse ki kapcsolatfelvételi űrlapunkat! 2 napon belül visszahívjuk és személyre szabott tájékoztatás keretében informáljuk a felmerült kérdéskörrel kapcsolatban.