Miért fizetünk gyermektartást?

Arról számtalan cikk született már, hogy miért és mennyi gyermektartást kell a különélő szülőnek fizetnie a gyermeket nevelő szülőnek, azonban arról ritkábban hallani, hogy mi az, amit ezért cserébe a különélő szülő elvárhat. Sok olyan téves prekoncepció van egyes szülők fejében, hogy a pénzükért meghatározott elvárásokat támaszthatnak a másik szülő vagy éppen a gyermek felé.

Kapcsolattartás

A leggyakoribb tévhit, hogy a gyermektartásért cserébe a különélő szülőnek joga van a kapcsolattartáshoz. Ebben kizárólag az a téves elgondolás, hogy amennyiben a kapcsolattartás nem működik a különélő szülő szerint megfelelően, akkor szankcióként korlátozhatja a gyermektartás megfizetését.

A szülőnek akkor is joga van kapcsolatot tartani a gyermekével, ha a szülői felügyeleti joga szünetel, ez csak nagyon ritka esetben korlátozható, például akkor, ha a gyermek vagy gyermekkel közös háztartásban élő szülő sérelmére követett el olyan cselekményt a különélő szülő, amely miatt távoltartást rendeltek el. Ez viszonylag extrém eset.

Jó esetben a szülők a válás során a bíróság előtt vagy a gyámhatóság előtti eljárásban megállapodnak a kapcsolattartás módjában. Ezt mind a két félnek tiszteletben kell tartania és a megállapodás szerint biztosítani a láthatást.

Sem a különélő szülő nem teheti feltételéül a gyermektartás megfizetését a kapcsolattartás biztosításához, sem pedig a gyermeket nevelő szülő nem korlátozhatja a láthatást a gyermektartás elmaradása miatt.

Ennek az az oka, hogy az egyik szülői kötelezettség a gyermek anyagi biztonságát hivatott szolgálni, míg a másik a gyermek családhoz való jogát, érzelmi, erkölcsi biztonságát. Ha a szülők egymást azzal „szankcionálják”, hogy a gyermekkel összefüggő kötelezettségeiket nem teljesítik, akkor valójában mindkét fél a gyermeknek okoz hátrányt.

Amennyiben hasonló helyzet alakulna ki, akkor a rendőrséghez lehet fordulni a problémával, ugyanis büntetőjogi tényállás mind a kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása, mind pedig a tartási kötelezettség elmulasztása.

Fontos, hogy ezekben az esetekben legyen olyan hatósági határozat vagy esetleg jogszabály, amely a kötelezettséget megállapítja és amely alapján a rendőrség eljárhat.

A kapcsolattartás elmaradása esetén sok esetben a szülők a hibásak, legalábbis a gyermek egy meghatározott életkoráig. Nincs olyan objektív életkor, amikor a szülő már nem határozhatja meg a gyermeke tartózkodási helyét és ezt most értsük a jelen helyzetre, ugyanis nyilvánvaló, hogy a gyermek tizennyolc éves koráig a szülő felel érte és határozza meg általában a tartózkodási helyét.

De amíg egy öt-nyolc éves gyermeket a szülő visz mindenhova és mondja meg neki, hogy hol kell lennie, a kamaszkor beköszöntével már önálló döntéseket kezdenek hozni a gyermekek, amellyel összefüggésben lehet, hogy a gyermek maga dönt úgy, hogy nem akarja tartani a kapcsolatot valamelyik szülőjével.

Ez a tény sem lehet oka annak, hogy valaki ne fizessen gyermektartást a különélő gyermeke után.

A gyermeknek joga a kapcsolattartás, míg a szülőnek elvileg kötelessége. (Nyilván senki nem fogja rákényszeríteni azt a szülőt, aki nem akarja látni a gyermekét, de a logika alapján ez csak a gyermek részéről tekintendő jognak.)

Másik fél anyagi helyzete

Sokszor felmerül kifogásként, hogy miért kell annak a szülőnek gyermektartást fizetnie, aki jóval szerényebb körülmények között él akkor, ha a másik nincsen rászorulva a gyermektartás összegére.

A másik fél anyagi helyzete ebből a szempontból nem meghatározó.

A tartásdíj megállapítása során van annak relevanciája, hogy melyik szülő mennyi terhet képes vállalni a gyermek tartását illetően. A tartásdíj általában gyermekenként a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-a. Ilyen esetben nemcsak a munkabért nézik, hanem átlagosan a megállapítást megelőző év átlagjövedelmét.

Amikor meghatározásra kerül, hogy az adott gyermek eltartása átlagosan mennyibe kerülne a szülőknek, akkor van relevanciája annak, hogy az egyes szülők mennyit keresnek. Ilyenkor a bíróság azt is figyelembe veszi, ha valamelyik szülő csak azért tud kevesebb összeget vállalni, mert önhibájából részmunkaidőben dolgozik. llyen esetben sajnos a szülőnek kell változtatni az életvitelén.

Nem a gyerekre költi

Egyes szülők tudni vélik, hogy a másik fél a gyermektartást nem a gyermekre fordítja, hanem a saját jólétére, van, aki egyenesen úgy gondolja, hogy a másik a „gyermektartásból akar meggazdagodni”. Általában a gyermektartás összege nem olyan nagy, hogy abból nagy tervek megvalósítását lehessen vizionálni, másrészről amennyiben a gyermek nem szenved hiányt semmiben, a másik félnek nincs elszámolási kötelezettsége felénk, hogy forintra pontosan mit vett a gyermeknek az általunk fizetett tartásdíjból.

Más eset, ha a különélő szülő úgy látja, hogy a másik fél a gyermeket elhanyagolja és annak ellenére nem biztosítja a gyermek számára a szükségleteit, hogy a gyermektartás összege megfelelően megfizetésre kerül.

Nyilvánvaló, hogy a különélő szülő elvárhatja a gyermeket nevelő szülőtől a megfelelő gondoskodást, viszont ha nem ezt tapasztalja, akkor sem az a megoldás, hogy a gyermektartásdíjat nem fizeti meg az erre kötelezett. Logikusan, ha a gyermeket a szülő elhanyagolja, a másik pedig ennek szankcionálására nem fizeti meg a gyermektartást, akkor a gyermek ezzel nem fog jobb helyzetbe kerülni.

Ha úgy érezzük, hogy a másik szülőpár a gyermeket elhanyagolja, akkor a gyámhatóság felé szükséges jelezni a problémát, súlyosabb esetben, ha a kiskorú veszélyeztetése is fennálló tényállás lehet, akkor a rendőrség bevonása szükséges.

Összességében nincs olyan opció – a nagykorú gyermek tartását kivéve – amikor a különélő szülő mentesül a tartási kötelezettség alól. Ennek során sem azt nem lehet figyelembe venni, hogy milyen a másik fél anyagi helyzete, sem azt, hogy a különélő szülő jogai milyen mértékben kerülnek biztosításra.