Mi képezi a költségtérítés alapját?
A munkavállalónak lehetősége van arra, hogy a munkavégzéssel járó költségeinek megtérítését követelje a munkáltatótól. Erről a Munka Törvénykönyvének 51.§-a rendelkezik. A törvény szövege alapján, azonban csak és kizárólag a munkavégzéssel összefüggésben indokoltan felmerült költségek megtérítésére van lehetőség.
A munkába járással kapcsolatban felmerült kiadások, ilyen költségnek minősülnek. A megtérítés és elszámolás módjáról és szablyairól egyrészt a 39/2010 (II.26.) Kormányrendelet és Személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezik.
A kormányrendelet 2.§ a) pontja tartalmazza, hogy a munkáltató mikor köteles a munkába járás költségét megtéríteni. Ennek két, alapvető esete van:
Az első eset, a közigazgatási határon kívülről a lakóhely vagy tartózkodási hely és a munkavégzés helye közötti, napi munkába járás és hazautazás. Míg a második eset: a közigazgatási határon belüli, napi munkába járás és hazautazás, ha a munkavállaló, a munkavégzés helyét közösségi közlekedéssel nem tudja elérni, vagy csak olyan tömegközlekedési eszközzel tudja megközelíteni, amelynek útvonalát kifejezetten a település külterületén lévő munkáltató miatt létesítették. Ez utóbbinak a tipikus esetei például az ipari parkokban létesített munkahelyek, melyek száma az utóbbi időben jócskán megszaporodott.
Fontos, hogy amennyiben a munkáltató saját maga megszervezi – szerződött buszokkal – a munkavállalók szállítását, akkor nem köteles a költségtérítésre sem, tehát ebben az esetben a munkavállaló sikeresen nem támaszthat ilyen jellegű igényt sem a munkáltatóval szemben.
Melyek azok a költségek, amelyek a térítés kapcsán szóba jöhetnek?
Ezek elsősorban a közösségi közlekedés költségei, úgy, mint például a másodosztályú vonat vagy buszjegy, illetve bérlet ára. Ezek a költségek 86%-ig térítendőek.
Ami újdonság, az az, hogy az üzemanyag térítésének további esetei kerültek rögzítésre. A kormányrendelet 4.§-a szerint, a közösségi közlekedés fentiek szerinti térítése helyett, „a személyi jövedelemadóról törvény 25. § (2) bekezdésében munkába járás költségtérítése címén meghatározott összeg 60 százaléka” az alábbi 4 esetben járhat:
Vagy nincs közösségi közlekedés a munkavállaló lakhelye és munkavégzési helye között, vagy van, de azt csak hosszú várakozással tudja igénybe venni. Ha a munkavállaló mozgáskorlátozott, vagy súlyos fogyatékossága miatt nem tudja igénybe venni a közösségi közlekedést, vagy emiatt a hozzátartozója szállítja járművel, akkor is követelhető az üzemanyag költségtérítése. Fontos az is, hogy a jogalkotó ilyen esetnek tekinti azt is, ha a munkavállalónak gyermeke van, Ebben az esetben tehát, amennyiben a munkavállalónak bölcsődei, vagy egyébként 10 év alatti, óvodában vagy iskolában tanuló gyermeke van, és a szállítást járművel oldja meg, akkor is kérhető az elszámolás. Ez utóbbi két esetben a munkáltató dönthet úgy, hogy a közigazgatási határon belüli járműhasználatot is téríti.
Bármelyik esetről is legyen szó, mindenképp érdemes a munkáltató szabályzatát áttekinteni és ennek megfelelően eljárni.