Téves diagnózis

Mindenki fél attól, hogy egy lappangó, nehezen észrevehető, kellemetlen betegséget az orvosa félrediagnosztizál, vagy egyszerűen nem vesz észre. Jogosan félünk ettől, mert sokszor nem lehet helyrehozni a tévedést, nem lehet kiküszöbölni a következményeket. Sajnos mindenki hibázhat, de míg egyes munkák esetén kisebb kellemetlenségekkel jár akár egy nagy hiba is, vannak olyan hivatások, ahol kisebb figyelmetlenség is emberéletekbe kerülhet. Ha az orvos nem tesz fel egy kérdést, nem rendel el egy vizsgálatot, vagy esetleg átszalad a szeme egy képkockán, már hatalmas baj történhet.

Nem csak az orvosoknál, hanem más szakmákban is előfordulhat, hogy egy tévedés emberéletekbe kerül, gondoljunk bele mi van akkor, ha egy villanyszerelő rosszul köt be valamit. Vagy képzeljük el, ha egy hídépítő mérnök elszámol egy szöget. Nade visszakanyarodva az orvosokra, náluk kiemelten fontos, hogy alaposan, körültekintően járjanak el. Biztos vagyok benne, hogy minden orvos azért választja ezt a hivatást, hogy segítsen a betegeken, és egyáltalán nem célja, hogy bárkinek ártson. Ha másért nem, saját szakmai jóhíre és anyagi helyzete miatt mindenképp érdeke, hogy ne kövessen el szarvashibát. De sajnos az orvos is ember, ő is hibázhat. Előfordul, hogy az orvos nem vesz számításba valamit, aminek döntő jelentősége van. Ilyenkor a beteg két dolgot tehet. Vagy elfogadja az orvos diagnózisát, bízik a szakértelmében, vagy élve a szabad orvosválasztás jogával másodvéleményt kér.

Nyilván nem könnyű a második megoldás mellett dönteni, mert nem vagyunk orvosok. Van olyan, hogy megnyugszunk az orvos véleményét hallva, és mi magunk is későn jövünk rá, hogy tévedést történt. Plusz ott van az is, hogy egy értelmes ember nem akar bizalmatlan, önjelölt orvosost játszani, mondván: majd én jobban tudom mi bajom. Mind ismerjük azt a típust, aki előre eldönti mi a baja, és addig jár orvostól orvosig, (jó esetben nem valami kuruzslónál köt ki) amíg meg nem kapja a számára vágyott diagnózist.

Hadd jegyezzem meg, hogy jogászként is találkozunk ilyen ügyféllel, aki előre kigondolta a megoldást, és megdöbbenve tapasztalja, hogy nem azt hallja vissza a jogásztól, amit hallani szeretett volna. Ilyenkor sokszor az ügyfél addig jár ügyvédtől ügyvédig, amíg meg nem kapja a vágyott választ, és képes egy vagyont költeni teljesen veszett ügyre. Nade kanyarodjunk vissza arra az esetre, amikor jogosan merül fel az, hogy valamit az orvos nagyon „benétett”. Mi van akkor, ha érezzük, hogy nagy a baj, és nem lehet jó az, amit az orvos mondott.

Így járt ügyfelünk is, aki magánrendelésre ment, mert a lába elképesztő módon feldagadt, és fájdalmai voltak. Ügyfelünk eleve azzal a félelemmel érkezett, hogy nincs-e trombózisa, mert rettegett attól, hogy ez vele is megtörténhet. Tehát kifejezetten ezt kérdezte az orvosától. Sajnos az orvos nem volt a helyzet magaslatán, mert nem vette észre, hogy nagy a baj. Bár a tünetek utaltak erre, és legalább a gyanú szintjén meg kellett, hogy fogalmazódjon benne a trombózis lehetősége, mégsem végeztetett el olyan vizsgálatot, amivel kizárhatta volna.

A leginkább azzal leplezte le hanyagságát, hogy a vizsgálati lapon az alábbi megjegyzést tüntette fel: „a vizsgálattal sem vénás sem artériás keringési zavar nem állapítható meg”.  Tehát arra utalt az orvos, hogy ezzel a típusú vizsgálattal nem kizárható a trombózis. Ha az eljáró orvosnak volt ilyen gyanúja el kellett volna rendelnie egy olyan vizsgálatot, amely ezt az eshetőséget kizárja.

Emellett az orvos a tárggyal nem kapcsolatos, oda nem illő megjegyzéseket tett Ügyfelünk kinézetére, de ez már csak hab volt a nemkívánatos tortán.

A diagnózis – mint utólag kiderült – téves volt. Mivel Ügyfelünk végtagfájdalma nem enyhült, egy közeli kórház sürgősségi osztályára ment. Itt megállapították, hogy mélyvénás thrombosis és pulmonalis embolia okozta a tüneteket. Ügyfelünket szakszerűen ellátták a másik intézményben.

Az orvos tetézte a bajt azzal, hogy bár kedvesen felhívta Ügyfelünket telefonon, és szóban bocsánatot kért, de ezen hívás alapján olyan leletről állapított meg diagnózist, amit akkor még a másik kórházban eljáró kezelőorvos Ügyfelükkel nem is ismertetett. Ez azt jelentette, hogy felhatalmazás nélkül megnézte Ügyfelünk leletét, mivel sejtette, hogy hibát követett el. Etikai normákat sértve előbb közölte a diagnózist a beteggel, mint a kezelőorvosa.

Az orvos megsértette az egészségügyi törvényben előírt eljárásrendet, a beteg állapotának megfelelő sürgősségű ellátás elvét, nem zárt ki egy nagyon fontos tünetegyüttest és ezzel veszélybe sodorta Ügyfelünk életét, megsértette a testi épségét. Nem mellesleg orvosi etikai és adatvédelmi szabályokat is sértett.

Ezt a tényállást megismerve természetesen sérelemdíj iránti igénnyel fordultunk a magánklinikához, és visszaköveteltük a szakszerűtlen vizsgálatért kifizetett díjat is. A magánklinika nagyon korrekt módon azonnal visszautalta Ügyfelünknek a vizsgálati díjat, és vita nélkül elfogadta a sérelemdíj igényt is, amit a felelősségbiztosítója rendezett is.

Szerencsére Ügyfelünk felépült, az orvos pedig biztosan körültekintőbben fog eljárni a jövőben. Reméljük, hogy az eljáró orvos számtalan beteg meggyógyításával járul hozzá társadalmunk egészséges működéséhez, és ez egy ritka kivétel volt pályafutása során.

Fontos, hogy bízzunk az orvosok (és úgy alapvetően a szakemberek) tudásában, véleményében, nem akarjuk mindenáron felülbírálni a hozzáértőket. De az is legalább ennyire fontos, hogy tisztában legyünk a jogainkkal, és tudjuk kihez fordulhatunk, ha azokat sérelem éri. Tudunk kell érvényesíteni az érdekeinket, és ha nem megy, segít a jogvédelmi biztosítónk.